Állattenyésztés

2022.08.08. 13:00

Elkészültek a takarmányszállítási támogatás részletei

Az Agrárminisztérium kidolgozta annak a támogatásnak a koncepcióját, amely a történelmi léptékű aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartóknak nyújt segítséget.

Az Agrárminisztérium (AM) az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján kidolgozta annak a hárommilliárd forint értékű támogatásnak a koncepcióját, amely a történelmi léptékű aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmányszállítási költségeinek finanszírozásában nyújt segítséget – közölte Nagy István agrárminiszter.

Az MTI-nek szombaton elküldött közleményben a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatási konstrukció kedvezményezettjei azok a juh-, kecske- és szarvasmarhatartók, akik a 2022-es évben termeléshez kötött támogatás iránti igényt nyújtottak be, illetve 2021. évi „kecske csekély összegű támogatásban” részesültek, az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerbe (ENAR) 2022. augusztus 1-jéig bejelentett állategyedek után.

A miniszter kifejtette, a támogatást a takarmányszállításához szükséges kilométer alapján számolják el, ennek igazolására az állattartóknak 2022. június 1. és szeptember 23. között kiállított fuvardokumentumot (szállítólevél, fuvarlevél, menetlevél), vagy azok másolati példányát kell benyújtaniuk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara illetékes falugazdászaihoz szeptember 26-áig.

A falugazdászhoz benyújtott dokumentumoknak külön-külön vagy akár együttesen tartalmazniuk kell minimálisan az alábbi adatokat: az adott bizonylat azonosítószámát (például sorszám, bizonylatszám), a szállítólevél-bizonylatot kiállító adatait, illetve a kiállításának dátumát, a számla számát (ha a szállítólevél számla alapján készült), a szállított termék nevét (széna, szalma, szenázs, szilázs, illetve ezek alapanyagai) és ezek mennyiségét, a címzett (azaz az állattartó) nevét, címét (ahová a terméket szállítani kell), a kiállító és átvevő aláírását, valamint a szállított termék szállításához szükséges távolság megjelölését kilométerben.

Nagy István kitért arra is, hogy a támogatás tervezett mértéke kilométerenként 300 forint azzal, hogy egy állattartó legfeljebb 3000 kilométerre nyújthat be támogatási igényt. A takarmányszállítási támogatást az egyes állattartók legfeljebb 35 000 euró egyéni keretösszegig vehetik igénybe. A támogatási kérelmeket a tervek szerint 2022. október 3-9. között lehet benyújtani elektronikus úton a Magyar Államkincstárnak – tette hozzá.

Az államkincstár a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által igazolt takarmányszállítási kilométerek alapján minél előbb, de legkésőbb 2022. december 23-áig dönt a hozzá beérkezett támogatási igényekről, és egyúttal intézkedik a jogos támogatási igények kifizetéséről – ismertette az agrárminiszter.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában