IMF-elemzés

2022.09.01. 09:44

Európában Magyarországon a legalacsonyabb a lakosságot sújtó infláció

Ennek oka, hogy a magyar válságkezelés a családok és háztartások védelme köré épül – mutatott rá közösségi oldalán Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.

Borítóképünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Európában Magyarországon a legalacsonyabb a lakosságot sújtó infláció – ez derült ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) augusztusi elemzéséből, amelyre Orbán Balázs hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalán.

A miniszterelnök politikai igazgatója a tanulmányra hivatkozva azt írja,

 

míg az európai háztartások megélhetési költségei a magasabb energiaárak miatt idén várhatóan 7 százalékkal emelkednek a 2021 elején várt szinthez képest, Magyarországon ez az érték a kormány válságkezelésének köszönhetően sokkal alacsonyabb, csak 2 és 3 százalék között fog mozogni. 

 

Az IMF-elemzés továbbá felhívja a figyelmet arra a jelenségre is, hogy az infláció Európa-szerte sokkal jobban érinti a kisebb jövedelemmel rendelkező háztartásokat, mint a magasabb jövedelemmel rendelkezőket. Ennek oka, hogy előbbiekre még nagyobb terhet rónak a magas energiaárak, hiszen ők a költségvetésük nagyobb részét költik villanyra és gázra.

Orbán Balázs posztjában ugyanakkor rámutat: hazánk a rezsicsökkentésnek köszönhetően mindez alól kivételt jelent, mert „az alsó jövedelmi ötödbe tartozó háztartásokat valamivel kevésbé érinti az infláció mértéke, mint a leggazdagabb egyötödöt”. Szerinte a rezsicsökkentés megóvása biztosítja, hogy az átlag alatt fogyasztóknak „ezután se kelljen egekig érő fűtésszámlát fizetniük a téli hónapokban”. 

A miniszterelnök politikai igazgatója hangsúlyozza, hogy

 

az IMF elemzése szerint az egyes országok közötti különbségek a háztartások által érzékelt infláció terén az eltérő piaci struktúráknak és válságkezelési stratégiáknak tudhatók be,

 

márpedig a magyar válságkezelés éppen a magyar családok és háztartások védelme köré épül – jegyzi meg a politikus. 

„Nem engedjük, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg” – hangsúlyozza végül, emlékeztetve, hogy a magyar kormány ennek érdekében

  1. megvédte a rezsicsökkentést,
  2. árstopot vezetett be az alapvető élelmiszerekre és az üzemanyagra,
  3. a háborún nyerészkedő cégekre pedig extraprofit-különadót vetett ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában