Figyelő Top 200

2020.11.05. 22:07

Varga Mihály: a válság idején is a fellendülést kell előkészíteni

Magyarország nem adhatja fel hosszú távú céljait, a válság idején is a fellendülést kell előkészíteni – mondta a pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, a Figyelő Top 200 gálaesten.

Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond az öt hazai céggel kötött kutatásfejlesztési támogatási megállapodás aláírása előtt a minisztériumban 2020. október 30-án.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Varga Mihály jelentős eredménynek nevezte, hogy

több EU-tagállamtól eltérően Magyarország elkerülte a járvány legsúlyosabb következményeit, gazdasága nem omlott össze, és nem szorult külső segítségre, mint 2008-ban.

Jelentős növekedési korszak ért ugyan véget idén, de az elmúlt évtized erőfeszítései nem voltak hiábavalók, hiszen csökkentek a magyar gazdaságot fenyegető kockázatok – mondta.

Megszorítások helyett a támogatások bővítése, a hozzáférés egyszerűsítése, az üzleti környezet javítása jellemzi a mostani válságkezelést, és rövid időre a szigorú költségvetési politika is enyhülhet. A 2020-as válság súlyosabb az előzőnél, hiszen hasonló kihívásokkal nemzedékek óta nem szembesült a világ, de ez a korszak is véget fog érni hamarosan – hangsúlyozta a tárcavezető.

A rendezvényen elsőként vállalati különdíjakat osztottak ki.

A Provident társadalmi hasznosság díjat a Cseriti, a Spar fenntarthatósági díjat a Nestlé Hungária, az Opten stabilitási díjat a Magyar Telekom kapta, míg a NÚSZ-KTE Közlekedési innovációs díjat Somogyi Rita, a Hungarocontrol fejlesztőmérnöke nyerte el. Az Év pénzügyi vállalkozása a Budapest Bank lett. Az év innovatív vállalata a Richter Gedeon, az év vállalata pedig a Cloud Network Technology.

A rendezvényen a Figyelőt kiadó Mediaworks elnök-vezérigazgatója beszélt a hetilap Top 200 évkönyvéről is, amely a tavalyi forgalmi adatok alapján összeállított céges rangsort tartalmazza. A kiadvány 22. alkalommal jelenik meg. Szabó László úgy fogalmazott, hogy visszatekintve 2019 volt az utolsó normál év, ezért ma még nem tudni, hogy jövőre mely vállalatok közül kerülhetnek ki a győztesek.

A válság azoknak válhat előnyére, akik gyorsan alkalmazkodnak az új helyzethez, élnek a digitális tér lehetőségeivel, fejlesztenek, és eljutnak a nemzetközi piacokra

– tette hozzá.

Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában