Időjárás

2022.05.23. 15:30

Felhőátvonulásokkal, záporral váltakozó napsütés várható kedden

Hétfőn időszakosan megvastagodó fátyolfelhők érkeznek fölénk, emellett gomolyfelhők is képződnek. Elsősorban a nyugati tájakon fordulhatnak elő erősebben felhős területek, máshol több órára kisüt a nap. Éjszaka nyugat felől vastagabb, zártabb felhősáv érkezik, amelyből elsősorban a Dunántúl keleti felén, valamint a Duna-Tisza közén záporok, zivatarok is várhatóak. 

Kedden a felhőzet miközben északkelet, kelet felé vonul fokozatosan szakadozik, ezzel együtt a csapadéktevékenység is gyengül, szűnik. Ezt követően ismételten fátyolfelhők sodródnak fölénk, továbbá gomolyfelhők is képződhetnek, amelyekből zápor, zivatar is kialakulhat (nagyobb számban majd késő estétől).

A délkeleti szelet élénk, néhol, illetve zivatarok környezetében erős lökések is kísérhetik. 

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között alakul, de a szélcsendes, kevésbé felhős északkeleten több fokkal hűvösebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden az ország döntő részén 24 és 32 fok között várható, ám a tartósabban felhős, csapadékos részeken 20 fok körüli értékeket is mérhetünk.

Címkék#időjárás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!