nyolc év után

2021.07.07. 18:32

Huszonötmillió forint kártérítést kell fizetnie a lúgos orvosnak

B. Krisztián lúgos orvos néven vált ismerté, miután 2013-ban lúggal öntötte le a korábbi szeretője, Renner Erika nemi szervét. Az orvost tavaly ítélte el jogerősen a kúria, mostanra pedig a kártérítési per is befejeződött. A férfinak 25 millió forintot kell fizetnie a nőnek.

Forrás: Origo / Csudai Sándor

Több mint 8 évvel a brutális támadás után a bíróság jogerős ítéletet hirdetett a lúgos orvos kártérítési perében – írja az Origo.

Ezek alapján a férfinak 25 millió forintot kell fizetnie Renner Erikának 15 nap alatt.

Ezen kívül ki kell még fizetni a perköltséget, ami félmillió forint, és a 2 milliós fellebbezési illetéket is. Renner Erika az Origónak elmondta, még vannak elvarratlan szálai az ügynek,

de természetesen örülök annak, hogy odáig eljutott az ügy, hogy a büntetőeljárás jogerősen lezárult és most már a kártérítési per is. Igenis, aki elkövet egy ilyen bűncselekményt, annak nem csak büntetőjogilag, hanem anyagilag is felelnie kell

– mondta Renner Erika, hozzátette, hogy ez egy nagyon magasszintű, jó ítélet volt, ahol végre leírták, mi is történt pontosan.

A 25 millió forint nem kevés pénz, de a nő szerint eltörpül amellett, amit ő beletett anyagilag az ügybe az elmúlt 8 év alatt.

azt mondta, nagyon sokba kerültek a kezelései és el is kellett költözniük, mert a lánya többé nem tudott már abban a lakásban aludni, ahol őt megtámadták.

Ennek ellenére nem akartak több kártérítést kérni nehogy elveszítsék a pert.

Renner Erika a tárgyaláson
Fotó: Origo / Hirling Bálint

„A magyar joggyakorlatban az a helyzet, hogy ha én 50 milliót kérek, és abból csak 25-öt ítélnek meg, akkor én azzal pervesztes vagyok, és annak rögtön a 6 százalékát levonja az állam. Nagyon jól be kellett állítani az összeget.

Mivel precedens a bűncselekmény és a sérülés is, nagyon nehéz volt megállapítani, hogy egy ilyen sérülés minősége mit jelent, amit a magyar jog el fog fogadni. Tudom, hogy ez egy nevetséges összeg, nem csak Amerikában, hanem Európában is, de úgy éreztük, hogy a magyar joggyakorlat ennyit fog engedni” – magyarázta a nő, majd hozzátette, hogy kifejezetten örül az ítéletnek, mert emiatt,

reményei szerint más áldozat sem fogja hagyni magát, hanem végigviszi az ügyét és kártérítést kap.

Ahogy azt korábban az Origó is megírta: a lúgos orvosként elhíresült B. Krisztián 2013-ban elment volt szeretője, Renner Erika lakására, ahol

megkötözte, nyugtatót és altatót adott be neki, majd levetköztette és maró aynagot öntött a nemi szervére.

Ettől a nőnek másod- és harmadfokú égési sérülései lettek, ami életveszélyt okozott. A sérülések több korrekciós műtét után is maradandóak. A lúgos orvost hosszas tárgyalás után végül tavaly sikerült jogerősen elítélni. Akkor a kúria fenntartotta a harmadfokon kiszabott 11 éves börtönbüntetését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!