50 ütés a nő fejére...

2021.09.30. 05:58

Féltékeny volt, puszta kézzel végezte ki párját, megrázó részletek a dombrádi gyilkosságról

Rátérdelt, fojtogatta és halálra rúgta, taposta élettársát a féltékeny dombrádi férfi.

Első fokon 16 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Nyíregyházi aTörvényszék azt a dombrádi férfit, aki féltékenységből agyonverte a barátnőjét. A döntés értelmében mellékbüntetésként tíz évre eltiltották a közügyektől, legkorábban feltételes szabadságra akkor bocsátható – beszámítva a a több mint egy esztendeje előzetesben töltött idejét is –, ha a büntetés kétharmad részét „leülte” – írta a szon.hu.

L. Csaba a vádirat szerint 2020. június 4-én összeveszett az élettársával, és a szóváltás – nem is először – tettlegességig fajult. Annyira féltékeny volt a nőre, hogy

tanúk egybehangzó állítása szerint gyakran bántalmazta, s hogy ne tetsszen más férfiaknak, a haját is levágta.

Az említett napon a brutalitása minden határt átlépett, aminek gyilkosság lett a vége.

L. Csaba dühét az váltotta ki, hogy D. Nóra megismerkedett egy másik férfival, ezért – ahol érte – ütlegelni, rugdosni kezdte, ököllel számtalanszor lesújtva a nő arcára, koponyájára.

Az orvos szakértő később megállapította, hogy az áldozatra 40-50 ütés is záporozhatott, amit számos kiterjedt bevérzés, zúzódás bizonyított a fejen és az arcon.

Féktelen tombolás

Akkor is folytatta tettét, amikor a nő már beszélni sem tudott és a földre került. A mellkasára térdelt, úgy gyötörte tovább, fojtogatta, rugdalta, taposta. A bántalmazás következtében a nő jobb nagyagyféltekéjénél kemény- és lágyburkolat alatti bevérzések keletkeztek, zúzódások és agyvizenyő, mindezek már önmagukban is halálhoz vezethettek – állapította meg a szakértői vizsgálat.

A fojtogatás miatt a nőnek eltört a nyelvcsontja, amikor pedig a férfi rúgta, illetve a mellkasára térdelt, több bordája eltörött. Az egyik átszúrta a mellhártyát és megsértette a tüdőt, az áldozatnál légmell alakult ki. Féktelen tombolásából némiképp magához térve a férfi megmosdatta a lányt, áttörölte a sérüléseit, majd egy fekete melegítőalsót ráhúzva az ágyra fektette. Eszében sem volt orvost hívni hozzá.

A rendőrség és a bíróság a tanúktól tudta meg, hogy az elkövető másnap reggel 7 óra tájban átment kávézni a nagyszüleihez. Nem látszott idegesnek, nyugodt volt és egy szót sem ejtett a történtekről.

Június 5-én, kora délután jutott eszébe, hogy talán mégiscsak segítenie kellene élete szerelmén, látva, hogy annak elfeketedett a szája és már nem érezni a szívverését.

Először a szomszédaitól próbált kölcsönkérni egy telefont, véletlenül sem említve a kérés okát. Majd amikor többen elutasították, jajveszékelve átfutott a nagybátyjához, akinek az élettársa vállalta, hogy kerékpárra pattan, megnézi, vajon Nóra él-e még. Mivel a lány már nem lélegzett, azonnal megtelefonálta párjának a szörnyű hírt. Hívta a mentőket is, akik arra biztatták – tanácsokat is adva hozzá –, hogy próbálkozzon újraélesztéssel.

Elmenekült, nem vállalva tettét

Az áldozaton ekkor már semmi nem segített. „Látod, mit tettél? Megölted!” – fogadta a telefonhívást L. Csaba nagybátyja, azt kérve, hogy ne menjen sehová, vállalja a tettét. Nem ez történt,

a férfi elmenekült a helyszínről, a körözésére küldött rendőrök csak június 7-én, 20 óra tájban fogták el az édesanyja lakásán. Az ilyenkor szokásos vérvizsgálattal azt is megállapították, hogy pszichoaktív anyagot, úgynevezett kristálymetet fogyasztott.

L. Csaba a kihallgatása során mindent tagadott, legfeljebb néhány pofont, egy öklös ütést és egyetlen rúgást ismert el. Egy idő után azt hazudta, hogy élettársa elesve beverte a fejét az ágy sarkába és attól vérzett a koponyája. Éjszaka lefeküdtek aludni, és amikor hajnalban arra ébredt, hogy nyöszörög, karjába vette, megmosdatta, és kivitte a levegőre, remélve, hogy ezektől talán jobban lesz. Tagadta a korábbi bántalmazásokat, sőt addig is elment, hogy a nagybátyja élettársát keverje gyanúba.

Sem az orvosi, sem pedig a pszichológiai szakértői vélemények nem támasztották alá az állításait, sokkal inkább arra engedtek következtetni.

A szakértők szerint a gyanúsított súlyos, életveszélyes sérüléseket okozott puszta kézzel, gyakorlatilag agyonverte közeli hozzátartozóját.

Karakterét úgy jellemezték, hogy alacsony gondolkodási képességgel és mentális nívóval bír, éretlen, jellemzőek rá az affektív, a viselkedési kontrollzavarok, hajlamos a féltékenykedésre, uralkodásra.

Ugyanakkor az elmeállapota nem kóros, tisztában van a társadalmi normákkal, ám ezeket, ha úgy hozza kedve, képes bármikor áthágni. Tűrőképessége alacsony, képtelen felfogni tettének súlyosságát, annál inkább sajnálja és sajnáltatja önmagát.

A szakértők azt is megállapították, hogy a nő, bár eszméletlen volt, még órákig életben lehetett, hiszen fel lehetett ismerni rajta az elhúzódó eszméletvesztés kizárólagos jeleit.

Szigorításra enyhítés

A bíróság végül meghozta döntését: a férfi gátlástalan és brutális tette, amely több, halálhoz vezető folyamatot is elindított, kimeríti a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének tényét, a helyzetén pedig a súlyosító körülmények csak tovább rontottak.

Az ítélettel szemben a vádlott enyhítésért fellebbezett, a kirendelt védelem a jogi minősítés enyhítését, a vád pedig súlyosítást, az elzárás idejének meghosszabbítását kérte. A döntés mostantól a Debreceni Ítélőtábla kezében van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!