nagy volt a baj

2021.10.17. 22:00

Eloltották a tüzet a négycsillagos Borostyán Med Hotelban – a teljes tetőszerkezet megsemmisült

Eloltották a tűzoltók hétfőre virradóra a tamásipusztai Borostyán Med Hotel tetőszerkezetében vasárnap este keletkezett tüzet, a katasztrófavédelem közlése szerint az egységek megkezdték az utómunkálatokat.

Frissítés (5:50):

A hotel vendégei és munkatársai idejében elhagyták az épületet, a tűzben senki sem sérült meg. A hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője, Papp-Kunkli Nóra korábban elmondta: az ötös fokozatúra minősített tűzhöz nagy erőkkel vonultak ki debreceni, nyíradonyi és szakolyi tűzoltók. A szálloda épületét 85 embernek kellett elhagynia.

A katasztrófavédelem a honlapján azt írta, hatvannégy tűzoltó oltotta a tüzet Nyíradony-Tamásipusztán, az Akácos úton, ahol lángolt a szálloda tetőszerkezete. Mintegy három-négyezer négyzetméterre terjedt ki a tűz, amelyet a földről hat, a magasból pedig további három vízsugárral oltottak.

Frissítés (22:05): A tűzoltók továbbra is küzdenek a lángokkal Nyíradonyban, ahol kigyulladt a Borostyán Med Hotel vasárnap este. A helyszínen Nyíradony polgármestere, Tasó Béla azt nyilatkozta a haon.hu portálnak, hogy információja szerint, hétfőig is eltart még az oltás. Ő is úgy tudja, senki sem sérült meg, mindenkit épségben kimenekítettek.

Frissítés (21:03): helyszíni információk szerint az egész tetőszerkezet összeomlott. A szálló vendégeket busszal szállítják más debreceni szállodákba, de van, akinek az autója kulcsa is a szállodában maradt menekülés közben. Állítólag épphogy ki tudtak menekülni a tűzoltók, mert egy csapat, miután kijött a lángoló épületből, leszakadt egy hatalmas gerenda – írja a haon.hu.

(19:45): Tűz ütött ki egy hotelben Nyíradony-Tamásipusztán, az Akácos úton vasárnap este. Teljes terjedelmében ég az épület tetőszerkezete. A debreceni, a nyírbátori és a nyíradonyi hivatásos, valamint a szakolyi önkormányzati tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett oltják a lángokat. Tűzoltók tartanak a helyszínre Hajdúböszörményből, Hajdúszoboszlóról, Nyíregyházáról, Berettyóújfaluból és Fehérgyarmatról is.

Összesen nyolcvanöt ember elhagyta az épületet – közölte a katasztrófavédelem.

Nem megerősített információ szerint a nagyteremben lévő kandalló okozta a tüzet.

 

Ezek is érdekelhetik