Családi tragédia

2022.02.08. 13:52

Egy 2,5 éves gyerek holttestét találták meg egy csepregi családi házban - testén sérülések nyomait találták

A rendőrök az ügyben büntetőeljárást indítottak, vagyis feltehetően gyilkosság történt. Az ötgyermekes apa ölhette meg a kisfiát, majd magával is végezni akart...

Megölhettek egy két és fél éves gyereket a Vas megyei Csepregen. A vaol.hu információi szerint egy ötgyermekes család lakott abban a házban, ahol a tragédia történt, az eset idején három gyermek biztosan óvodában volt. 

Egyelőre nem tudni pontos részleteket a két és fél éves kisgyermek halálával kapcsolatban, de a helyszínre igazságügyi orvosszakértő is érkezik, aki megállapítja a halál okát.

A helyszínen voltak a gázszolgáltató szakemberei is, mivel az első bejelentés szerint szén-monoxid mérgezés történhetett, de ezt azóta kizárták.

A vaol.hu meg nem erősített információi szerint az elhunyt kisgyereken külsérelmi nyomokat találtak.

Az eset során a házban volt az ötgyermekes család legkisebb gyermeke is. A 7-8 hónapos fiút a bűnügyi helyszínelés közben vitték el a helyszínről.

 

Frissítés: 

 

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított az eset körülményeinek tisztázására.

A helyszíni szemle jelenleg is folyamatban van. Az ügyben a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást indított - olvasható a police.hu-n.

Az áldozat 7-8 hónap kistestvérét rendőrök vitték el a helyszínről, ő végignézhette a szörnyűségetForrás: Horváth Balázs / vaol.hu

 

Előzmény:

 

Kedden a déli órákban Csepregen a Bartók utcába riasztották a mentőket. A helyszínre a katasztrófavédelem és a rendőrök is kiérkeztek, mivel először azt hitték, hogy szén-monoxid mérgezés történt, ezt azonban később kizárták. Úgy tudjuk, hogy egy két és fél éves kisgyerek holttestét találták meg a házban, illetve egy férfit - a kisgyerek apukáját.

A házban bűnügyi helyszínelők vannak, akik nyomokat rögzítetenek, az utcát lezárták.

 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában