Vadállat

2022.03.24. 06:00

Kétezer forintért erőszakolta meg az idős borsodi nénit a szomszéd

Pedig a szomszéd néni még meg is sajnálta és enni is adott neki.

Jogerősen, több mint 13 év börtönbüntetésre ítélték a férfit, aki szomszédjával erőszakoskodott Karcsán.

A férfi 2020 májusában ment át a 71 éves szomszéd nénihez azzal, hogy meglopja. Ám időközben a nyugdíjas hazaért, így a férfi eloldalgott. Később azonban egy késsel tért vissza, és 2000 forintot követelt az idős asszonytól, amit meg is kapott.

Néhány órával később a férfi ennivalóért kuncsorgott, a nő pedig megsajnálta, ételt készített neki és a bejárati ajtóhoz vitte. A férfinak még ez sem volt elég, ismét késsel a kezében életveszélyesen fenyegetni kezdte. A nő még pár száz forint aprópénzt tudott összeszedni, de ennek ellenére is erőszakoskodott a férfi az idős asszonnyal, de könyörgésére abbahagyta a szexuális bántalmazást. Távozóban viszont még odavetette, hogy ha értesíti a rendőrséget, akkor meg fogja ölni.

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság a férfit rablás, szexuális erőszak, lopás és kényszerítés miatt ítélte letöltendő börtönre azzal a kitétellel, hogy jó magaviselet esetén sem lehet kiengedni, csak a letöltött 13 év 6 hónap utánközölte a Miskolci Törvényszék. Bár az ítélet ellen fellebbeztek, másodfokon megerősítették az ítéletet, így az jogerős – írja a közlemény alapján a Bors.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában