Krimi

2023.01.03. 12:00

Az igazoltatás elől menekült a monori autós: szörnyethalt a borzalmas becsapódástól (videó)

A vadul száguldó sofőr először egy villanyoszlopnak hajtott neki, majd fennakadt egy kerítésen.

Illusztráció: Shutterstock

Vasárnap éjjel, nem sokkal éjfél előtt a rendőrök a 4-es főúton akartak leinteni egy autót és igazoltatni a sofőrjét, ő azonban többszöri figyelmeztetés ellenére sem állt meg. Egy enyhén balra ívelő kanyarban megcsúszott, átsodródott a szemközti sávba, ahol először az útpadkára hajtott, ahol egy kerítésnek ment neki, és kidöntött egy beton villanyoszlopot. 

Az autó akkora sebességgel közlekedett, hogy az ütközés következtében az oszlop darabokra tört, a rajta lévő vezeték pedig leszakadt és az autóra esett. 

Forrás: Facebook/Monori HTP

Az autóban két ember utazott, egyikük a roncsba szorult. A monori hivatásos tűzoltók kiszabadították a roncsból a beszorult embert, majd áramtalanították és átvizsgálták a járművet.

Az autót vezető 37 éves monori férfi annyira súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, 36 éves női utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. 

Hogy a sofőr fogyasztott-e alkoholt, vagy kábítószert, az majd a későbbiekben fog kiderülni, az eset körülményeit a Monori Rendőrkapitányság vizsgálja - írja a Ripost.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!