Krimi

2023.03.27. 10:51

Gyomorforgató, amit két egri pedofil művelt a tizenéves fiúkkal

Egy 58 és egy 68 éves egri férfit fogtak el.

Forrás: police.hu

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya gyermekprostitúció kihasználása bűntett és szexuális visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást két egri férfi ellen, tájékoztatott közleményben a rendőrség – írja a heol.hu.

A nyomozás eddigi adatai alapján az 58 éves K. F. és a 68 éves S. A. 2022 ősze óta két tizenéves fiúval több alkalommal szexuális cselekményt végeztek, amelyért anyagi ellenszolgáltatást – készpénzt, mobiltelefont, cigarettát, energiaitalt – adtak nekik. 

A gyanú szerint a férfiak az együttlétekről videófelvételeket is készítettek, amelyeket telefonnal, illetve a lakásukban felszerelt kamerákkal rögzítettek, derül ki a vármegyei rendőrök közléséből.

Mindkét férfit 2023. március 22-én reggel fogták el a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai, majd előállították a főkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket. A nyomozó hatóság továbbá kezdeményezte mindkét férfi letartóztatásának indítványozását, amelyet a bíróság az elmúlt hétvégén el is rendelt, közölte Soltész Bálint, vármegyei rendőrségi sajtószóvivő.

A nyomozó hatóság a gyanúsítottak lakásaiban nagy számban foglalt le adathordozókat, valamint kamerákat, az azon lévő felvételek elemzését folyamatosan végzik, így jelenleg nem zárható ki, hogy további fiatalok sérelmére is követték el bűnös cselekményüket a férfiak.

 

A teljes cikket ide kattintva lehet elolvasni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!