Krimi

2024.06.12. 09:32

Otthon kotyvasztotta a potencianövelőt felnőttfilmes ismerősének egy magyar patikus

Az illegális gyógyszer-kereskedelemben részt vett a patikus felesége és két alkalmazottja is.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Aleksandar Karanov

Otthonában állította elő és forgalmazott illegális potencianövelőt az a budapesti patikatulajdonos, akit a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján fogott el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI); az ügynek kilenc gyanúsítottja van, köztük egy „felnőttfilmes” producer.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán a police.hu oldalon közölte, hogy még tavaly ősszel rendeltek el nyomozást az NVSZ feljelentése alapján egy gyógyszerhamisítási ügyben, miután a látókörükbe került egy 60 éves budapesti gyógyszerész, aki forgalomból kivont potencianövelő szert, valamint a tulajdonában lévő gyógyszertárban vényköteles gyógyszereket árusított – felárral – az előírt orvosi vénnyel nem rendelkező vásárlók részére.

Kiderült, hogy a gyógyszerész a vényköteles termékeket a patika készletéből eleinte selejtezésre szánva vette ki, majd később a gyógyszertár leltárkészletébe nem vezette fel, hanem külön leltárjegyzéket készített róluk.

A férfi egy 39 éves budapesti ismerősének – aki felnőttfilmek gyártásával foglalkozik – készített olyan potencianövelő szereket, amelyeknek forgalmazását Magyarországon megtiltották.

Az oldatok csomagolása és címkézése nagyban hasonlított az eredetihez, a producer a termékeket a filmjeiben szereplő színészeknek értékesítette tovább – tették hozzá.

Az illegális gyógyszer-kereskedelemben részt vett a patikus felesége és két alkalmazottja is.

A rendőrök június 5-én hajnalban 11 helyszínen tartottak kutatást, amely során négy férfit és két nőt fogtak el, köztük a gyógyszerészt, a producert, a patikus feleségét és két alkalmazottját, valamint négy vevőt.

Lakásaikban és a gyógyszertárban kutatást hajtottak végre a rendőrök, és számos bizonyítékot – például több mint 10 millió forintot és valutát, egy luxusgépkocsit, valamint egy Belize-ben kiállított értékpapírt is – lefoglaltak.

A házaspárnak gyógyszerhamisítás, vesztegetés és teljesítményfokozó szerrel való visszaélés, míg a többieknek vesztegetés miatt kell felelniük – áll a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!