emlékek és képzelet

2019.09.27. 11:50

Szabó Magda egyik legolvasmányosabb könyvét állítják színpadra

Az Ókút című regényének színpadra állításával emlékezik az íróra születésnapján a Debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Szabó Magda Emlékház – mondta a múzeum igazgatóhelyettese pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.

Keczán Mariann közölte: az 1917. október ötödikén Debrecenben született Szabó Magda Ókút című regénye a szakma által kevéssé feltárt művek közé tartozik. A legújabb konferenciakötetekben is csak „óvatosan nyúlnak” az író munkájához, amelyben az emlékek és a képzelet összeszövődik, ezért nem könnyű „visszahámozni” a regény valóságalapját.

Az Ókút az egyik legolvasmányosabb Szabó Magda-regény, amely az életmű fókuszpontjára világít rá. Megeleveníti a város és a család múltját, ugyanakkor az önéletrajzi regényeknek, a Für Elise-nek és a Régimódi történetnek a „csírájaként” is olvasható

- mondta Keczán Mariann. Talán Szabó Magda volt az egyetlen olyan író Debrecenben, aki ennyire erősen őrizte a város múltját, és annyi épülethez, utcához fűzött reflexiót, mint ő – tette hozzá az igazgató-helyettes.

Az Ókút című regényt Mészáros Ibolya, a debreceni Csokonai Színház művésze állítja színpadra. A színésznő a sajtótájékoztatón elmondta: Szabó Magda munkájával először a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatos diákjaként találkozott. A Nagytemplomról szóló részletet beszédvizsgán kellett előadnia. „Hihetetlen munka volt létrehozni az egyórás, egyszemélyes előadást.

Nehéz volt eldönteni, hogy mit hagyjak ki a regényben szereplő nagyszerű történetek közül”

- mesélte Mészáros Ibolya. A darabot az író születésnapján, október 5-én 17 órától mutatják be a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának dísztermében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában