Gödöllő

2020.08.01. 18:00

A biztonság jegyében rendezik meg az idei Nemzetközi Hárfafesztivált

A koncerteken a nézők csak korlátozott számban és előzetes regisztráció mellett vehetnek részt.

Miskolc, 2016. június 10. Szauer Bianka hárfán játszik a Bartók Plusz Operafesztivál nyitókoncertjén Miskolcon, a Nemzeti Színházban 2016. június 10-én. MTI Fotó: Vajda János

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

A biztonság az egyik legfontosabb szempont az idei, immár 22. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztiválon a Királyi Kastályban. Az októberről augusztusra előrehozott rendezvényen számos fiatal hazai művész produkciója hallható.

„A rendhagyó időpont mellett a járvány miatti helyzet miatt döntöttünk és nagyon fontos számunkra az óvatosság” – mondta Vigh Andrea hárfaművész, a fesztivál alapító művészti vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.

Az eseményt augusztus 6-tól 9-ig rendezik meg, a koncertek sorát az első nap estéjén maga Vigh Andrea nyitja. Mint kifejtette, műsora egyfajta utazás lesz az ötezer éves hangszer történetében a kezdetektől napjainkig.

Elhangzanak a legkorábbról fennmaradt dallamtöredékek is, a koncertet fényfestés és -illusztráció kíséri.

Augusztus 7-én Goda Sára és Razvaljajeva Anasztázia duóestjén Bach-Kurtág idézetektől a könnyed műfajokig sok érdekességet hallhat a közönség, másnap Jenei Erzsébet a reneszánsztól napjainkig válogat darabokat a hárfairodalomból.

A zárónapon, augusztus 9-én vasárnap délelőtt ingyenes gyerekkoncertet rendeznek, amelyen be is mutatják a hangszert az érdeklődőknek, kellő távolságtartással. 14 órakor mesterkurzust tartanak, este pedig a 17 éves Tallós Álmos, a nemzetközi Szegedi Hárfaverseny tavalyi győztese ad szólóestet.

Idén sem marad el a hárfakiállítás. Vigh Andrea elmondta, hogy a hárfa ma is megtalálható minden műfajban és a nemzetek kultúrájában.

Hozzátette: a hangszert általában nyolc ujjal pengetik, de vannak, akik a két kisujjukat is képesek használni a hárfajáték közben.

A koncerteken a nézők csak korlátozott számban és előzetes regisztráció mellett vehetnek részt, maszk viselése ajánlott.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában