Liszt-világpremier

2021.04.23. 14:00

Nemzetközi televíziós hálózaton debütál a Magyar Állami Népi Együttes előadása

A Stingray Classica április 24-én 21.00 órától tűzi műsorára a Magyar Állami Népi Együttes elmúlt őszi, Milánóban rögzített Liszt-mozaikok című előadását. Ez az első alkalom, hogy magyar néptáncegyüttes táncfilmje nemzetközi zenei csatornán szerepel.

A Stingray Classica, a klasszikus zenére, az operára, a balettre és a dzsesszprogramokra szakosodott televíziós csatornahálózat műsora a világ harminchét országában van jelen a helyi tévészolgáltatók kínálatában, valamint érhető el az on-demand szolgáltatókon keresztül. A csatorna április utolsó hétvégéjén Liszt Ferenc zeneszerzői munkássága előtt tiszteleg, a tematikus program része a Magyar Állami Népi Együttes előadásának premierje is.

Az együttes Bartók és Kodály után ismét a magyar zeneművészetből, ezúttal Liszt Ferenc munkásságából merített ihletet. A Liszt-mozaikok produkciót három éve mutatta be a társulat, cselekménye három tematikai pillérre, a nagy magyar zeneszerző életművének emblematikus jegyeire – Liszt, a magyar; Liszt, a pap; Liszt, a virtuóz – épül. Az alkotókat nem csupán a tiszteletadás szándéka vezette, hanem az a meggyőződés is, hogy Liszt zeneszerzői és mesteri előadói talentumának mindenképpen van és lehet korunk számára is érvényes üzenete, modern jelenünknek szóló tanulsága.

A 2020. október 18-án, a Teatro Repowerben rögzített előadás különlegessége, hogy a tánc-koncert első részében Bartók művei és azok népzenei forrásai hallhatók a világhírű hegedűművész és karmester Shlomo Mintz, a milánói Cameristi della Scala és a Magyar Állami Népi Együttes zenészeinek előadásában. A második részben közreműködik a Szent Efrém Férfikar, Szabó Marcell zongoraművész és a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara Radics Ferenc vezetésével. A darab rendező-koreográfusa Mihályi Gábor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában