Hosszabbítás

2021.10.02. 15:40

Október közepéig várja a látogatókat a Budapest Park

Meghosszabbított szezonnal, a Brains, a Scooter, a Bëlga, az Irie Maffia, a Quimby, a Tankcsapda és a Punnany Massif koncertjével még október közepéig várja a közönséget a Budapest Park.

H. P. Baxxter (Hans-Peter Geerdes) énekes a német Scooter együttes koncertjén az Egyetemisták és Fõiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) a Velencei-tó északi partján, Sukorón 2021. augusztus 12-én. A 45. EFOTT-fesztivált augusztus 11-15. között rendezik.

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

A szervezők közleménye szerint az idén jubileumi, tizedik szezonját ünneplő Budapest Parkban október 1-jén, pénteken a Brains lépett színpadra. Ezen a koncerten a zenekarral hosszú idő után ismét egy nemzetközi vendég, Dynamite MC lépett fel, aki – amellett, hogy néhány éve közös dalt dobott ki a Brains-zel Born to Win címmel – az elmúlt 25 évben MC-ként támogatta már a teljes angol elektronikus zenei színteret Roni Size-tól Dj Fresh-ig – emelik ki a közleményben.

Szombaton az új slágerrel ismét középpontba kerülő Scooter áll színpadra. A következő hétvégén, október 8-án Karnevál című új lemezét hozza el a Bëlga, másnap pedig az Irie Maffia táncoltatja meg újra a Park közönségét.

Október 13-án lép fel a Honeybeast: a többszörös aranylemezes csapat Éjfél után címmel megjelent új kislemezét mutatja be és korábbi slágereit is eljátssza. Október 14-én, csütörtökön utoljára lesz látható a Quimby Plusz-mínusz műsora, amelyben olyan vendégek csatlakoznak a zenekarhoz, mint Fekete Giorgio (Carson Coma), Schoblocher Barbi (Blahalouisiana), Pásztor Anna és Pásztor Simi (Anna and the Barbies), Bodor Áron (Esti Kornél) és Papp Szabi (Supernem).

Október 15-én, pénteken a Tankcsapda ad koncertet, amely karrierjének harmadik évtizedét mutatja be. A műsorban helyet kaptak a zenekar 2016-ban megjelent Dolgozzátok fel! című dupla lemezének dalai is.

A Budapest Park tizedik szezonjában az utolsó fellépés október 16-án a Punnany Massifé lesz, amely szintén meglepetésekkel készül, többek közt egy „majdnem lemezzel”, amelyen korábban csak koncerteken hallható számok kapnak helyet.

A részletes program a www.budapestpark.hu oldalon érhető el.

Borítókép: H. P. Baxxter (Hans-Peter Geerdes) énekes a német Scooter együttes koncertjén az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) a Velencei-tó északi partján, Sukorón 2021. augusztus 12-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában