Támogatás és fejlesztés

2022.01.13. 14:43

Idén is rendelkezésre állnak a kultúra számára szükséges források (videó)

Vitályos Eszter szerint nem véletlen, hogy az európai országok közül GDP-arányosan Magyarország támogatja a kultúrát a legnagyobb mértékben.

Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára beszámolt arról, hogy idén is rendelkezésre állnak a szükséges források a kulturális ágazat minden szakágában, a színházak, a múzeumok, a könyvtárak, a levéltárak, a közösségi intézmények, a cirkusz, az állatkertek és az egyéb kulturális intézmények számára egyaránt,

Vitályos Eszter a saját Facebook-oldalán közzétett videóban kiemelte, hogy január 1-jétől 20 százalékkal emelkedik az állami kulturális szektorban dolgozók bére.

Az államtitkár hangsúlyozta, ez a béremelés is azt mutatja, hogy a magyar gazdaság sikeresen küzdött meg a járvány miatt kialakult helyzettel.

A béremelés célja, hogy az ágazatban dolgozók végre közelebb kerülhessenek megérdemelt juttatásaikhoz, illetve elősegítse az eredményes kulturális feladatellátást, valamint hogy támogassa a kulturális szférában dolgozók pályán tartását – tette hozzá.

A mostani bérfejlesztés minden korábbi hasonló intézkedésnél szélesebb körű lesz. Az összes foglalkoztatottra kiterjed, fenntartói struktúrától és jogállástól függetlenül, így csaknem 40 ezer dolgozót érint. Vitályos Eszter elmondása szerint a kormány támogatásának köszönhetően 2010-től mintegy 100 kulturális beruházásról született döntés, amire a millennium óta nem volt példa.

A beruházások várható bruttó összértéke megközelíti a 890 milliárd forintot, a már megítélt egyedi támogatások összege pedig meghaladja az 590 milliárd forintot. A fejlesztések kétharmada vidéken, egyharmada Budapesten valósul meg.

7 vidéki és 1 fővárosi színház felújítása vagy annak előkészítése van folyamatban, 12 múzeum fejlesztése valósulhatott meg, a levéltári területen pedig 9 beruházás előkészítése kezdődött meg. Ezek közül a legjelentősebb a Magyar Nemzeti Levéltár, az MNL főépületének rekonstrukciója és az MNL Lángliliom utcai központjának felújítása és bővítése.

Vitályos Eszter emlékeztetett arra, hogy 4 könyvtár fejlesztése is folyamatban van. Szekszárdon a levéltárral együtt a könyvtár, Tatán a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Székesfehérváron a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár, Sárospatakon pedig szintén a művelődési ház és könyvtár újulhat meg. A kultúrházak felújításai közül az államtitkár megemlítette a szedresi, a tatai és a decsi beruházásokat és a zebegényi Millenniumi Pavilon felújítását.

Az egyedi projektek mellett több kormányzati program is támogatja a kulturális beruházások megvalósulását, ilyen például a Modern Városok Program, amely 18 folyamatban lévő, illetve lezárult kulturális projektet tartalmaz 65 milliárd forint összértékben – említette meg Vitályos Eszter.

Mint hozzátette, a Makovecz Imre építész életművének megőrzését és meg nem valósult terveinek megépítését célzó programot a kormány 2016-ban indította el, és eddig több mint 14 milliárd forint támogatásból 30 projekt valósulhatott meg. A Liget Budapest projekt a millenniumi időszak óta a legnagyobb, nemzetközi szinten is többszörösen elismert magyarországi kulturális fejlesztés, melynek célja a Városliget tájképi megújítása és sokszínű kulturális intézményi hálózatának fejlesztése.

Vitályos Eszter kiemelte, nem véletlen, hogy az európai országok közül GDP-arányosan Magyarország támogatja a kultúrát a legnagyobb mértékben.

Hozzátette, a kulturális kormányzat emellett mindent megtesz azért is, hogy támogassa a nemzeti gyökerek kutatását, a nemzeti identitás megerősítését és a tudományos eredmények közzétételét közérthető formában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában