Elismerés

2022.03.24. 15:00

Első alkalommal adták át a Felczak-díjat

Kiss Gy. Csaba, Kovács István és Petneki Áron vehette át az első alkalommal odaítélt Felczak-díjat szerdán Budapesten. Az elismerést a lengyel-magyar barátsághoz kiemelkedő mértékben hozzájáruló személyek kaphatják.

A Lengyel-Magyar Barátság hivatalos ünnepnapján tartott Felczak Gála helyszíne a Magyar Tudományos Akadémia épülete volt, ahol a díjak átadása mellett bemutatták a Waclaw Felczak Alapítvány eddigi munkásságát bemutató imázsfilmet - közölték a szervezők csütörtökön.
   

A gálaesten a mintegy kétszáz meghívottat Biernacki Karol, az Alapítvány kuratóriumának elnöke, Jerzy Snopek budapesti lengyel nagykövet, Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke, valamint Rosonczy-Kovács Mihály zenész, politikai elemző, az Alapítvány kuratóriumának tagja köszöntötte.
   

A Felczak-díjat az Alapítvány kuratóriuma azzal a céllal hozta létre, hogy elismerje azon személyek munkáját, akik az évszázadokon átívelő lengyel-magyar barátság eszméjének továbbörökítéséhez kiemelkedő mértékben hozzájárultak. Idén - egyszeri alkalommal - három díjazott vehette át a kitüntetést.
   

A díjat megkapta Kiss Gy. Csaba polonista, irodalomtörténész, kultúrtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora és az ELTE címzetes egyetemi tanára; Kovács István polonista, diplomata, történész, író, költő és lengyel irodalmi műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja; valamint Petneki Áron polonista, művelődéstörténész, a Varsói Egyetem nyugalmazott tanára, a krakkói Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar-Lengyel Történész vegyesbizottságának elnöke.
   

A díjazottak az Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész által megálmodott anamorfózist vehettek át. Az apró részletekből összeálló grafika egy fémhengerre vetül, így elevenedik meg az Alapítvány névadójának arcképe. Az Alapítvány imázsfilmje csütörtökön 19 órakor jelenik meg a wfa.hu oldalon és az Alapítvány Facebook oldalán.


   

A gálán Magyarország egyik legnagyobb karitatív szervezetével, az évente több százezer embernek segítséget nyújtó Magyar Máltai Szeretetszolgálattal karöltve az Alapítvány adománygyűjtést szervezett az Ukrajnából menekült emberek megsegítésére.
   

Waclaw Felczak (1916-1993) lengyel történész, egyetemi tanár, a közép-európai témák szakértője, a 20. századi lengyel-magyar kapcsolatok legendás alakja.
   

A második világháború idején a lengyel ellenállás és az emigráns lengyel kormány közötti titkos futárszolgálat budapesti szervezője volt. 1987 őszén három hónapot töltött Budapesten az Eötvös Kollégium vendégtanáraként. A Bibó István Szakkollégium diákjait arra biztatta, hogy alakítsanak pártot. Rövidesen megalakult a Fidesz, amely 1991-ben tiszteletbeli tagjává választotta - idézi fel a közlemény.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában