"Az Öreg"

2022.03.04. 21:55

Kiállítással tiszteleg a Nemzeti Múzeum a 100 éve született Hidegkuti Nándor előtt

A kiállított tárgyak között helyet kapott az a mez is, amelyet Hidegkuti az 1952-es helsinki olimpián viselt, de megtekinthető a Fiorentinával 1961 augusztusában kötött szerződése, valamint az edzői naplója is.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a csütörtöki megnyitón kiemelte, amikor Deutsch Tamás, az MTK elnöke megkereste, gondolkodás nélkül mondott igent a felkérésre, mert a magyar futballtörténelem kiemelten fontos része a magyar történelemnek.

Nem volt a magyar labdarúgásnak még egy olyan kiemelkedően sikeres időszaka, mint amikor az Aranycsapat aratta a győzelmeit, és ezeket nem lehetett elképzelni Hidegkuti Nándor nélkül

- jelentette ki a főigazgató az MTK száz éve született labdarúgójáról, aki többek között mesterhármast ért el az évszázad mérkőzésén, az angolok elleni londoni 6-3-as diadalon 1953-ban.

Hidegkuti Nándor olimpiai meze az Aranycsapat egykori tagja születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon a Magyar Nemzeti Múzeumban 
Forrás: Illyés Tibor / MTI

Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke arról beszélt, hogy 

a második világháború után az Aranycsapat sikerei sok magyarnak adták vissza egy jobb életbe vetett hitét, ugyanakkor növelték a nemzeti összetartozás érzését.

 Utalt arra, hogy Hidegkuti életében a véletlenek is szerepet játszották, hiszen eredetileg a Ferencvárosba szeretett volna igazolni, ám egy bíráló megjegyzés hatására meggondolta magát és meg sem állt az MTK-ig. Felelevenítette, hogy a csatár polgári származása miatt szálka volt a diktatúra szemében, és csak úgy kerülhetett be a válogatottba, hogy a szüleinek kitalált előéletet kreáltak, az eredetileg gyárigazgató édesanyját pedig egy filmen sztahanovista munkásnőként mutatták be.

Puskás Ferenc az 1952-es olimpia döntõjében viselt cipõje Hidegkuti Nándor, az Aranycsapat egykori tagja születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon a Magyar Nemzeti Múzeumban 2022. március 3-án, a megnyitó napján
Forrás: Illyés Tibor / MTI

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője azt hangsúlyozta, hogy a kivételes tudású és játékintelligenciájú Hidegkuti nemcsak a magyar, hanem a világ labdarúgásának is kiemelkedő alakja volt. Ezt bizonyítja, hogy 1994-ben átvehette a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség fair-play díját, majd halála előtt nem sokkal a betegágyánál személyesen látogatta meg Joseph Blatter, a szervezet akkori elnöke.

Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy 

a kiállított tárgyak között ott van az a mez, amelyet Hidegkuti az 1952-es helsinki olimpián viselt, de megtekinthető a Fiorentinával 1961 augusztusában kötött szerződése, valamint az edzői naplója is.

Deutsch Tamás hangsúlyozta, csütörtökön nemcsak az április 17-ig nyitva tartó kiállítás nyílt meg, hanem kezdetét vette a Hidegkutinak szánt és 2023 elejéig tartó emlékév, amely során "a magyar sporttörténelem egyik legnagyszerűbb szereplőjére" emlékezhetnek.

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Deutsch Tamás, az MTK elnöke, Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke és Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatója Hidegkuti Nándor, az Aranycsapat egykori tagja születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon a Magyar Nemzeti Múzeumban 
Forrás: Illyés Tibor / MTI

Hidegkuti Nándor kiemelkedő játékoskarrierje során tagja volt az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes, illetve az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmes magyar válogatottnak. A nemzeti együttesben 69 mérkőzésen 39 alkalommal volt eredményes, legemlékezetesebb fellépésén, az Anglia elleni 1953-as mérkőzésen szokatlan pozícióban, visszavont középcsatárként mesterhármast szerzett. Később edzőként is nagyszerű eredményeket ért el, egyebek között Kupagyőztesek Európa Kupáját nyert az olasz Fiorentinával, magyar klubcsapatok mellett dolgozott, valamint edzősködött Lengyelországban, Egyiptomban és az Egyesült Arab Emírségekben is.

Borítókép: A legendás Aranycsapat tagjai 1953-ban: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkúti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II László, guggol: Lantos Mihály, Puskás Ferenc és Grosics Gyula (fotó: Fortepan/Adományozó: Erky-Nagy Tibor)
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában