Lendületben a KÓTA

2022.03.19. 07:16

Újraindul az amatőr együttesek munkája

2020 első félévében, a járvány kezdetével csaknem egyidőben kapott a KÓTA megbízást az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkárságától, hogy az ifjúsági kórusok és a zenei nevelés támogatásának céljából hozzon létre sokszínű, értékvédő programot. Az eredeti tervekhez képest többször is kreatívan az aktuális helyzethez igazított program azóta is iránymutató, reményt, célt adó szerepet tölt be az amatőr együttesek életében, melyeknek munkája lassanként szerte az országban újraindulhat.

2019 óta először ismét jelenléti formában rendezik meg az immár XVIII. Magyar Karvezető Konferenciát 2022. március 20-án.


 

Az esemény az utóbbi években egyre népszerűbb lett gyakorlatias témái, a résztvevő kollégáknak nyújtott konkrét szakmai tartalom okán. Az idei rendezvény címe: "Nyitány a barokkra - Gyakorlatban használható fortélyok a legnagyobb formaalkotó korszakból". A téma legjobb ismerői tartanak hasznos tanácsokban gazdag előadásokat, melyeket a résztvevő karnagyok, énektanárok a mindennapokban is azonnal használhatnak munkájuk során. A nap végén záró minikoncertet ad a Simplicissimus Kamaraegyüttes.

A Hangról Hangra program keretében eredetileg három olyan nagyszabású koncertet terveztek, melyek mind a megszólaló műsort, mind a produkcióban résztvevő énekesek létszámát tekintve kiemelkedő élményt nyújtanak. Ezek közül végre két év várakozás után és a résztvevő együttesek kitartó munkája nyomán megvalósulhat Szegeden az az ünnepi nagykoncert, melyen ősbemutató is felhangzik: Tóth Péter Pünkösdi kantáta című, erre az alkalomra komponált darabja. 

Az ingyenesen meghallgatható koncerten 26 szegedi kórus lép fel, összesen mintegy 800 énekessel 2022. április 25-én 18 órától a Szegedi Nemzeti Színházban. 

Az eseményre regisztrálni a [email protected] emailcímen lehetséges.

 

StúdiÓra filmsorozat premier
 

Az NKA és az EMMI támogatásával új rövidfilm-sorozatot terveztek és forgattak le iskolai énekórai felhasználásra, de a nagyközönség számára is élvezhető formátumban, a tananyagot színesítő, ahhoz illeszkedő tartalommal. 

A sorozat a StúdiÓra címet kapta, és olyan témákat mutat be, amelyek felhasználásával nemcsak a zenei szakterület megismerése bővülhet érdekes információkkal, hanem olyan részletekbe is beavatja a diákokat és kórusénekeseket, karnagyokat, amiknek segítségével még változatosabbá és érdekesebbé válhat a foglalkozások menete. 

Az online sorozat elkészítésével olyan régiókba is eljuthatnak az előadások, ahol az adottságokból eredően az élő koncert vagy szakmai fórum megszervezése szinte megoldhatatlan akadályokba ütközik. Az első epizód 2022. áprilisától lesz elérhető. A "Megelevenedő szavak - szövegábrázolás a kóruszenében" rész előadója Dr. Kutnyánszky Csaba DLA, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, a Karmester és Karvezető Tanszék vezetője, a Zeneakadémia Egyetemi Doktori Tanácsának elnöke, oktatási rektorhelyettes. 


 

A további epizódok között például az oktatás alapját képező népzenéhez kapcsolódva a népi hangszereket bemutató és megszólaltató előadást terveznek. Ezt követően a kóruszene interaktív és szórakoztató oldalát mutatják be, majd szóba kerülnek különböző ünnepkörök, és különlegességként a háttérmunkát bemutató epizód, melyben a stúdiók világába kaphatunk betekintést.

A“Hangról hangra… Énekel az iskola” program részeként, a KÓTA szervezésében valósul meg a Szélkiáltó Együttes tavaszi turnéja.
 

A Csokonai Vitéz Mihály-díjjal és Magyar Örökség díjjal kitüntetett, prof. dr. Lakner Tamás DLA, Liszt Ferenc-díjas karnagy nevével is fémjelzett Szélkiáltó Együttes 2022. tavaszán 10 állomásos országos turné keretében énekelteti meg az általános- és középiskolás korosztályt. Az első koncertek - Bonyhádon és Gödöllőn - április második felében lesznek.
 

A koncertekre kiválasztott dalok (melyek közül egy - a Boldogság-dal - kifejezetten erre a programra íródott) a magyar nemzeti, zenei kulturális örökségünk énekein keresztül erősítik a fiatalokban a közösségi alkotás, teremtés és együvé tartozás érzetét. 

Az új dal megtanulásához kotta- és hanganyagot is küldenek az ének-zene tanároknak. A Szélkiáltó-turnét egy többfordulós, a témakört körüljáró zenei vetélkedő is kiegészíti, melyet a résztvevő iskolák számára írnak ki.

Egy másik eseményt is meg tudnak rendezni végre, két év halasztás után, méghozzá a 

KÓTA50 ünnepi hangversenyt a Zeneakadémia Nagytermében 2022. június 19-én, vasárnap este 19 órától.
 

A szövetség fél évszázados működését, céljaikért végzett munkát egy olyan koncerttel szerették volna megünnepelni, mely műsorában és szereplőinek körében is szimbolikus: az estén vidéki és budapesti együttesek is szerepelnek majd, külön blokkokban mutatkoznak be a gyermekkarok, a nőikarok, a férfikarok, a szünet után pedig a népzenei terület és végül a vegyeskarok, akik (többek között az idei évfordulóra is tekintettel) Kodály Psalmus Hungaricusát adják majd elő.

Borítókép: A sajtótájékoztatón készült fotón szerepelnek: Rónaszékiné Keresztes Monika, a magyar zenei nevelésért felelős miniszteri biztos, Kocsis-Holper Zoltán, a KÓTA elnöke, Birinyi József, a KÓTA társelnöke, dr. Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA társelnöke, a moderátor: dr. Fehér Anikó, az MMA MMKI kutatója

Címkék#KÓTA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában