Kincses fiók

2022.04.18. 06:50

Egyházzenei fórumot szerveznek nyáron Kolozsváron

Az augusztus 13. és 17. közötti rendezvényen közkinccsé teszik a rendszerváltozás óta született magyar műveket.

 A Kolozsvári Magyar Napok társrendezvényeként sorra kerülő fórumról Selmeczi György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, a Magyar Egyházzenei Fórum kezdeményezője és főszervezője elmondta:

A magyar zeneszerzés robbanásszerű felszabadulásélményt élt át a rendszerváltozás után, és a zeneszerzők egymással versengve szebbnél szebb, mélyebbnél mélyebb zeneműveket írtak a templomok számára. Az egyházi zenében a magyar zeneszerzés Európa fölé nőtt, de sajnálatos módon a fantasztikus anyag nem ismeretes a templomok, a gyülekezetek, a klérus számára.

A fórummal annak a lehetőségét szeretnék megteremteni, hogy a zeneszerzők feltálalják a műveiket.

 

A zeneszerző bírálta azt az áldemokratikus szemléletet, mely szerint nem a tömegeket kell felemelni, hanem az egyházművészetet kell levinni a primitívség, a készületlenség szintjére. 

Kimondottan azt az egyházzenét szeretnék bemutatni, amely beépülhet a templomi gyakorlatba.

Kolozsvárra olyan világhírű kórusok érkeznek, mint a nyíregyházi Cantemus vegyeskar, a kecskeméti Ars Nova Énekegyüttes, a budapesti Szent Efrém Férfikar, a csíkszeredai Lux Aurumque, valamint a sepsiszentgyörgyi Laudate kórus. Ezek mellett a Kárpát-medence számos székesegyházának, nagy templomának a kórusa, de kis templomi és egyetemi kórusok is meghívást kaptak. 

 

A rendezvény szakmai házigazdája a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplom Szent Cecília kórusa lesz, a záró előadást pedig a fesztivál öt napja alatt zajló workshop keretében létrejövő kórus tartja. A hangversenyeket Kolozsvár tíz templomában rendezik. A meghívott kórusok egyfelől a saját repertoárjukból mutatnak be műveket, de előadásuk felét a szervezők által felajánlott művekből választhatják. 

Az egyházzenei fórummal hagyományt teremtenének, a seregszemlét kétévente szeretnék megszervezni Kolozsváron.

 Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar művészeti vezetője szerint

a rendezvény a kincses fiók kihúzása lesz a kincses városban.

Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője elmondta, az egyházzenei fórumot a Kincses Kolozsvár Egyesület és a Selmeczi György által alapított Auris Művészeti Egyesület szervezi az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.

Borítókép: A kolozsvári Szent Cecília Kórus, az augusztusi fórum házigazdája a kolozsvári Szent Mihály-templomban, forrás: Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában