Most vagy soha!

2022.05.13. 06:55

Berettyán Nándor főszereplésével elkezdődött a Petőfi-film forgatása

A produkció 4,5 milliárd forintot kaptak a forgatásra, amennyit magyar film még soha nem kapott.

Berettyán Nándor alakítja Petőfi Sándort a Rákay Philip kreatív producerségével készülő Most vagy soha! című filmben, amelynek már elkezdődött a forgatása. A Nemzeti Színház művészével, a Karinthy Színház igazgatójával készült interjú az Index nyomán a Magyar Nemzet cikkében olvasható. A film forgatása a Nemzeti Múzeum kertjében kezdődött.

Berettyán Nándor elmondta, hogy ekkora filmes szerepe még nem volt, nagyon érdekesnek találja a színháztól különböző feladatot, amelyre castigon választották ki.

Volt egy kamerapróba, ahol először csinálták meg a sminkemet, és sokan jöttek oda fodrászok, operatőrök, asszisztensek, hogy úristen, úgy nézel ki, mint Petőfi. Örülök, ha így látják, mert annál hitelesebb lesz az alakítás, de nekem színészileg kell megoldanom a szerepet, ami nagy feladat, hiszen olyan emberről beszélünk, akiről mindenkinek van egy képe.

– mondta el a színművész. Majd bővebben is kifejtette:

Ha jobban megnézzük a történelmi dokumentumokat, akkor láthatjuk, hogy nem teljesen reális az a kép, amit őrzünk róla. Azt szeretnénk, hogy legyen szerethető figura, miközben azért ő nagyon határozott, sokszor talán az önfejűség és az összeférhetetlenség határáig konok személyiség volt – és olyan valaki, aki nélkül a jelenünk elképzelhetetlen lenne. Azért fontos az egész ügy, mert olyan emberekről csinálunk filmet, akik nem szimbolikusan, hanem effektíve az életüket adták azért, hogy mi magyar nyelven beszélhessünk, hogy legyen szabad Magyarország. Az, hogy nem született eddig róluk film, az tarthatatlan helyzet volt.

A filmet nem fogadta osztatlan öröm, mert 4,5 milliárd forintot kaptak a forgatásra, amennyit magyar film még soha nem kapott. Ezek a reakciók Berettyán Nándorhoz is eljutottak, aki elmondta, hogy az a díszlet, ami fölépül a film készítése során Fóton, az egy csodálatos, hatalmas reformkori díszlet, amelyben még rengeteg filmet tudnak leforgatni utána, bárki, aki idejön a világból.

Érzékeltem a feszültséget, ami ekörül lett, de hozzánk a munkafolyamatba ez hál’ istennek nem ért el, nem is foglalkoztunk vele. Nekünk az a feladatunk, hogy a szerepeink és a jelenetek minél jobbak legyenek

– fogalmazott.

Hozzátette, egyfajta politikai aurát von a film köré a feltételezés, hogy talán a kreatív producer, a fideszes politikai influenszerként is tevékenykedő Rákay Philip közbenjárására kapott ennyi pénzt. Berettyán Nándor elmondta, meg kell tenniük mindent, hogy ez az aura elmúljon, mert fontosabb ügy ez annál, mint hogy napi politikai szintre süllyesszük. Szerinte Philip vállalja a politikai hovatartozását, de hogy mennyire ismeri Petőfit és ezt a kort, mennyire tisztában van a történelmi hátterével (egészen odáig, hogy kinek milyen fejű sétapálcája volt), az lenyűgöző.

Bármit kérdezel tőle, utcára megmondja, hogy ki mikor és hol járt.

Az alkotógárdával kapcsolatban Berettyán Nándor kiemelte, hogy a színészcsapat mentes bármiféle politikai elfogultságtól.

Sokfelől jöttünk, nagyon sokféle mesterrel a hátunk mögött, számos konfliktust magunkra vehetnénk, és mégis, ez a legszebb az egészben, mindenféle feszültség nélkül tudunk együtt dolgozni, sőt kifejezetten baráti a légkör. Nyilván nem gondoljuk ugyanazt a magyar színházról meg a magyar társadalomról. De ettől még miért ne lehetnénk barátok, miért ne csinálhatnánk jó filmet?

– tette fel a kérdést a színművész.

Berettyán Nándor a Puskás – a musical című produkcióban Grosics Gyulát alakítja. Ennek a darabnak a producere Szabó László, a Nemzeti Színház kommunikációs tanácsadója. A kérdésre, hogy ez így már nem jelent-e egyfajta skatulyát, a színművész elmondta, volt, hogy elküldték filmes castingról, mert a Nemzeti Színházból jött. Megkérdezték, hogy képzeli, hogy a Nemzetiből odamegy.

Berettyán Nándor egy éve vállalta el a Karinthy Színház igazgatását. Túlterheltsége ellenére is el tudta látni minden feladatát.

Elmondta:

Jövőre kevesebbet fogok vállalni. Ez az év arról szólt, hogy a Covid utáni sebeket gyógyítsa az ember, minden előadást fel kellett újítani, és mivel nincs társulatunk, sokat kellett egyeztetni az anyaszínházakkal. Stabilizálni kellett a színház helyzetét, anyagilag és szervezetileg is be kellett hogy álljon a rendszer. A jövő évadban el tud kezdődni az igazi építkezés, a színház újrapozicionálása.

Berettyán Nándor regényt is írt JHVH – A név címmel. Az erre vonatkozó kérdésre elmondta, hogy mivel Isten szóval teremtette a világot, és a legszentebb szó az Isten neve, ezért aki Isten nevének a tudója, az a teremtés erejének a birtokosa. Tulajdonképpen erről szól a regény, hogy van egy idős, beteg ember, aki még tudja a nevet, de nem mondhatja el, és a családja próbálja megtudni tőle, mielőtt meghal. Ez egy jelentős korszakhatár, a teremtés korából átlépünk a megváltás korába. Elveszítjük a nevet, és megkapjuk a krisztusi üzenetet. Ez a kulturális momentum erősen beleivódott a keresztény kultúrába, ma is azt mondja a pap a liturgia végén, hogy menjetek Isten nevének áldásával. Berettyán Nándor szerint ez a mi alapvető közös történetünk, a zsidó-keresztény kultúra gyökere. Szerinte Európában és Magyarországon is mindig azt keressük, hogyan lehetne közösséget formálni, és ezt mindig ideológiák mentén próbáljuk tenni, de ez lehetetlen.

Ez a közös történet iránti vágy megjelenik a Petőfi-film és a Puskás-musical alkotóinak szándékában is. A nemzeti történetek ezért kellenek, nem az ideológiák miatt, mert akkor propaganda lesz belőlük, hanem azért, hogy egységet teremtsünk

– zárta a beszélgetést Berettyán Nándor.

Borítókép: MTI / Kallos Bea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában