Hosszabbítás

2022.10.17. 06:44

Tovább látható a Szépművészeti Múzeum Matisse-kiállítása

Az eredetileg tervezetthez képest két héttel később, november 1-jén zár a tárlat - közölte a fővárosi intézmény az MTI-vel.

Henri Matisse Auguste Pellerin II. (1917) című festménye és érdeklődők a tárlaton

Forrás: MTI

Fotós: Mohai Balázs

Az Henri Matisse. Gondolatok színe. Remekművek a párizsi Pompidou Központból című tárlatot a június végi megnyitása óta eddig már több mint százezren látták. A több mint 150 művet felvonultató bemutató az első átfogó, reprezentatív kiállítás Magyarországon a francia mester műveiből - áll a közleményben.

A párizsi Pompidou Központtal együttműködésben megvalósuló kiállítás nyolc kronologikus-tematikus szekcióban mutatja be Matisse munkásságát a korai alkotásoktól egészen az ötvenes években készített művekig, az életmű olyan központi jelentőségű kérdéseit érintve, mint a vonal és a szín viszonya vagy az enteriőr és az alak összefüggései.

A Csendélet magnóliával (1941) című festmény és egy érdeklődő a kiállításon
Fotós: Mohai Balázs / Forrás: MTI

A Szépművészeti Múzeum kiállítása a matisse-i életmű műfaji sokszínűségét is megvilágítja, ugyanis a mintegy 30 festményen túl egyedi és sokszorosított grafikai alkotásokkal is találkozhat a közönség, valamint 17 szobor is helyet kapott a tárlaton. A kiállítás külön szekcióban mutatja be a művész késői fő művéhez, a vence-i dominikánus kápolnához készített monumentális üvegablakterveit.

A Madeleine II. (1903) című szobor a budapesti Szépművészeti Múzeumban
Fotós: Mohai Balázs / Forrás: MTI

A Szépművészeti Múzeumban október 27-én El Greco műveiből nyílik nagyszabású kiállítás. Az összesen csaknem hetven művet bemutató tárlaton a látogatók több mint félszáz alkotást láthatnak majd a spanyol-krétai mestertől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!