72 éves volt

2021.10.28. 15:30

Meghalt Zelei Miklós író, költő, újságíró

Hosszan tartó, súlyos betegség után halt meg.

Életének 73. évében meghalt Zelei Miklós író, költő, újságíró – tudatta a család az MTI-vel.

A közlés szerint Zelei Miklóst hosszan tartó, súlyos betegség után csütörtök hajnalban érte a halál.

Zelei Miklós 1948. november 8-án Kiskunhalason született.

Zelei Miklós
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Mint írták, Zelei Miklós pályáját a hetvenes években kezdte, kiemelkedő újságírói-szerkesztői tevékenysége elsősorban a Magyar Hírlaphoz, a Látóhatárhoz és a Délmagyarországhoz kötődik. Irodalmi munkásságából tizenhét kötet született.

A rendszerváltás idején szerzőtársával, Gazsó L. Ferenccel közös tényfeltáró riportregényekben mutatta be az államszocializmus valódi arcát. A politikai pszichiátriáról szóló Őrjítő mandragóra című könyvük máig hivatkozási alapmű.

A Kettézárt falu című szociográfiai dokumentumregénye négy kiadásban jelent meg és jelentősen hozzájárult az ikerfalvak közötti határnyitáshoz. A Nagyszelmenc és Kisszelmenc tragédiájából írott, Zoltán újratemetve című színdarabját Vidnyánszky Attila rendezésében a Nemzeti Színház máig műsorán tartja.

Zelei Miklós költői, írói világában helyet kapott a valóság abszurditása és a szürreális ábrázolás – olvasható az összegzésben. Munkásságát többek között Pro Literatúra Díjjal, Külhoni Magyarságért Díjjal, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában