Páratlan kincsek

2020.11.29. 12:37

Ritka Árpád-kori iratot is árvereznek

A Központi Antikvárium évente mindössze négy árverést rendez. Interneten is elérhető aukciós katalógusaikat böngészve pedig túlzás nélkül kijelenthető, hogy a kínált tételek valódi kulturális időutazást ígérnek a régi magyar korokon keresztül.

Fotó: Központi Antikvárium

A december 4-én, pénteken 17 órától zajló 155. árverés legrégebbi és egyik legértékesebb darabja a váradi káptalan 1279-ből származó, latin nyelvű oklevele. Az 5 millió forintért kikiáltott kincs nemcsak amiatt különösen érdekes, mert Szent László városából alig maradt fenn írott tárgyi emlék ilyen régről, hanem azért is, mert az ország legnagyobb antikváriumának aukcióin még nem szerepelt Árpád-kori okirat.

Néhány száz évet lépve előre ősnyomtatványokkal is találkozhatunk a tételek között, sőt a Régi Magyar Könyvtár (RMK) ritkaságaiból most öt ódon kötet is kalapács alá kerül. Még nagyobbat ugorva az időben a matematika történetének kimagasló alakja, Bolyai Farkas Az arithmetica eleje című műve is szerepel az árverésen 300 ezerért. Az 1830-ban napvilágot látott kötet valódi tudományos mérföldkő, Bolyai első nyomtatásban megjelent munkája.

Egy páratlanul ritka, árverésen sosem szerepelt nyelvészeti mű is fellelhető a katalógusban, Gyarmathy Sámuel 1816-os Vocabulariuma, amely a magyarba bekerült jövevényszavakat vizsgálja. De a 199 árverési tételből mindez csak ízelítő, hiszen az antik térképek, valamint a történelmi, helytörténeti, irodalmi, botanikai, mezőgazdasági, szőlészeti, vadászati, madarászati vagy épp csillagászati művek mellett több, nagyjaink által aláírt művet, levelet is rejt a Központi Antikvárium év végi páratlan felhozatala.

Borítókép: a váradi káptalan oklevele 1279-ből

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában