MOB elnök

2021.12.30. 20:28

Kétszeres olimpiai bajnok lehet Kulcsár Krisztián utódja

Az alapszabály szerint legkésőbb február 15-ig kell összehívni az elnökválasztó közgyűlést, azonban az elnökség január 12-i ülésén ennél várhatóan korábbi dátumot határoz meg, hogy az új elnök már képviselhesse a MOB-ot a február 4-én rajtoló pekingi téli olimpián.

A kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Gyulay Zsolt a legesélyesebb arra, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság következő elnöke legyen – a Magyar Nemzet értesülései szerint.

Az év utolsó előtti napján rendkívüli közgyűlést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amelyen a tagok megvonták a bizalmat Kulcsár Krisztiántól. A szavazás következtében a szervezetet 2017 óta irányító Kulcsár 2022. január 31-i hatállyal lemondott posztjáról.

Természetesen elindultak a találgatások is, hogy ki lehet Kulcsár utódja. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke fontos szerepet játszott Kulcsár megbuktatásában. Felmerült Gyulai Márton és Gyurta Dániel neve is. Előbbi az Európai Atlétikai Szövetségben tölt be fontos pozíciót, utóbbi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának tagja, ám mindketten túl fiatalok lehetnek a felkéréshez: Gyulai negyvenegy, Gyurta harminckét éves.

Több forrásból is úgy értesültünk, hogy a legesélyesebb a MOB elnöki posztjának betöltésére a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Gyulay Zsolt. A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az Indexnek elismerte, hogy érdekli a feladat.

– 2024-ben terveztem volna, hogy harcba indulok a MOB elnöki posztjáért, amikor betöltöm a hatvanat. Lehet, hogy most mindez előbbre kerül, nem tudom. A MOB-elnöki posztra fel kell kérni az embert, majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok a közeljövőben – fogalmazott Gyulay, aki nem tartotta kizárhatónak, hogy MOB-elnökként utazik Pekingbe.

Ha valóban Gyulay Zsolt lenne a MOB következő elnöke, akkor még tovább javulhat a kajak-kenu képviseltsége a szervezetben. A sportág hazai szövetségének elnöke, Schmidt Gábor jelenleg az olimpiai bizottságban alelnöki pozíciót tölt be.

Borítókép: Gyulay Zsolt az új váci vízitúra megállóhely és evezős utánpótlásközpont átadásán 2021. június 24-én / MTI/Máthé Zoltán


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!