Sportlegenda

2022.04.16. 11:09

90 éve született Polyák Imre olimpia bajnok kötöttfogású birkózó

A magyar válogatott tagjaként 1951 és 1964 között 51 alkalommal lépett szőnyegre.

90 éve, 1932. április 16-án született Kecskeméten Polyák Imre olimpia bajnok kötöttfogású birkózó, a Nemzet Sportolója.

Kecskeméten született, 16 évesen kezdett birkózni. A következő évben Budapestre költözött, ahol a testvérével együtt kádárként dolgoztak, később a sport mellett elvégezte a Rendőrakadémiát, 1971-ben a Testnevelési Főiskolán birkózó szakedzői végzettséget szerzett. Komolyan sportolni a Budapesti Dózsában (Újpesti Dózsa) kezdett. Első hivatalos versenye az 1949-es ifjúsági bajnokság volt, s a következő évben pehelysúlyban már országos ifjúsági bajnok lett. 1951-ben bekerült a felnőtt válogatott keretbe, a következő évben pedig ott volt egyik példaképe, Szilvásy Miklós mellett a helsinki olimpiára utazó csapatban.

Az ötkarikás játékokon sorozatban háromszor – az 1952-es helsinki, az 1956-os melbourne-i és az 1960-as római olimpián – nyert ezüstérmet. 1952-ben a döntőben a szovjet Jakiv Punkin kihasználva rutintalanságát tussal verte meg, 1956-ban a finn Rauno Mäkinen pontozással volt jobb nála, 1960-ban pedig úgy alakult a versenyszám programja, hogy 3  fontos meccse között alig pihenhetett, így a török Muzahir Sille vitte el előle az aranyat.

Polyák Imre a megalkuvást nem tűrő elszántság és kitartás mintaképe volt, hiszen három második helyezés után a legtöbben feladták volna, ő azonban úgy döntött, hogy negyedszer is nekirugaszkodik.

Három elpackázott olimpia után felrémlett: nincs több bennem az ezüstéremnél, de úgy határoztam, még egyszer megpróbálom, és ha valaki akad, aki nálam alaposabban készül, akkor meghajlok előtte

– mondta.

Szokásává vált a fináléig menetelni

Favoritként érkezett 1964-ben Tokióba, bár nem nagyon éreztették vele, hogy esélyes lenne. Szokása szerint itt is a fináléig menetelt, ahol a nála 10 évvel fiatalabb szovjet Roman Rurua volt az ellenfele. Rurua nem tudott mihez kezdeni a rutinosan és szívósan küzdő, hol támadó, hol a fogásokat bontó ellenfélével, az első 5 perc döntetlennel zárult. A következő 5 percben sem volt látványos birkózás, s a mérkőzés letelte után a bírói ítélethirdetésig hosszúnak tűnő másodpercek teltek el.

Meg kell lennie a döntetlennek

– ezt harsogta folyamatosan a kommentátor Szepesi György – és meg is lett. A bíró mindkét versenyző kezét egyszerre emelte a magasba, ami azt jelentette, hogy Polyák lett az aranyérmes. Ő később úgy emlékezett vissza, hogy kevéssel a vége előtt már a szovjet táborból is neki szurkoltak, a Népsport így méltatta:

Polyák Imre fiatal versenyző korától kezdve olimpiai bajnok akart lenni és a küzdőmódjára annyira jellemző szívóssággal küzdötte le ennek érdekében a hétköznapok nehézségeit is. A 12 év óta a szívében égő sebeket, az újabb kudarctól való félelmet, a sérüléseket, és nem utolsósorban a nagyon-nagyon kemény edzések fáradalmait. Egy pillanatra sem tévesztette el szem elöl a célt, ezért győzött!

A magyar válogatott tagjaként 1951 és 1964 között 51 alkalommal lépett szőnyegre. A világbajnokságokon három alkalommal nyert aranyérmet, 1955-ben Karlsruhéban, 1958-ban Budapesten és 1962-ben Toledóban, ezüstérmet 1961-ben Jokohamában és 1963-ban Helsingborgban szerzett. 14-szeres magyar bajnok volt, 12-szer nyert egyéniben, ötször pehelysúlyban, hétszer könnyűsúlyban, valamint és kétszer csapatban.

A versenyzés befejezése után edzői karrierre váltott

Az aktív versenyzés befejezése után, 1965-től az újpesti lila-fehérek edzőjeként, majd szakosztályvezetőjeként és szaktanácsadójaként tevékenykedett, dolgozott a kötöttfogású válogatottal is. 1982-ben a Belügyminisztérium dolgozójaként vonult nyugdíjba. 1989-ben a MOB tiszteletbeli tagja, 1990-ben a Magyar Birkózó Szövetség elnökségének tiszteletbeli tagja lett, 1997-ben nyugállományú rendőr alezredessé léptették elő.

Polyák Imre 1954-ben lett a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója, 1958-ban és 1962-ben az év sportolója, 1964-ben az év birkózója, 2000-ben pedig az évszázad birkózója. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést, 1995-ben a MOB Olimpiai aranygyűrűt vehette át, 1996-ban a Köztársasági Elnök aranyérmével tüntették ki. Zugló díszpolgára volt, 2003-ban beválasztották a sportág Hírességeinek Csarnokába. 2004-ben, a díj alapításakor kapta meg a Nemzet Sportolója címet, 2005-ben MOB Érdeméremmel tüntették ki.

Polyák Imre 2010. november 15-én hunyt el Budapesten. Halála előtt alig három hónappal még részt vett a római olimpia fél évszázados jubileumi ünnepségén az olasz fővárosban.

Borítókép: A XVI. nyári olimpiai játékokra utazók csoportja. Előtérben Hevesi István vízilabdázó, mellette Polyák Imre birkózó és Gurics György birkózó, mögöttük Zádor Ervin vízilabdázó és Bakó Jenő, úszó, mesteredző, sportvezető (Fortepan / Sárosi Imre)

Címkék#birkózás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!