Rangos viadal

2022.05.18. 14:29

Asztalitenisz Grand Smash-versenyt rendezhet Budapest

A tornára a tervek szerint július 11. és 24. között kerül sor a BOK Csarnokban.

Megszületett a megállapodás, így a kormányhatározat megjelenésének függvényében júliusban asztalitenisz Grand Smash-versenyt rendezhet Budapest – jelentették be a magyar szövetség (MOATSZ) szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) vezetői is részt vettek.

Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke, az ITTF pénzügyekért felelős alelnöke az MTI-nek elmondta: a tornára a tervek szerint július 11. és 24. között kerül sor a BOK Csarnokban, majd a jövő évtől – mivel az együttműködés 3+5 évre szól – a Papp László Budapest Sportaréna lehet a viadal otthona.

A kétmillió dollár összdíjazású Grand Smash Europe-on, amely a márciusi, szingapúri debütálás után a GS-sorozat második állomása lesz, több száz játékos állhat asztalhoz, köztük a kínai sztárok is.

Nátrán Roland hangsúlyozta: írásbeli pozitív visszajelzést kaptak a kormányzattól, de még meg kell várniuk az új kormány felállását, a verseny rendezésével kapcsolatos kormányhatározat megjelenését.

A sportvezető kiemelte, hogy az elmúlt években több nemzetközi versenynek is otthont adtak – így a 2016-os Európa-bajnokságnak és a 2019-es világbajnokságnak –, majd készültek az újabb „nagy dobásra”.

Hónapokkal ezelőtt kezdődtek el a tárgyalások az ITTF-fel és a magyar kormánnyal, hosszú volt az út. A versenyrendezés terén nagy hagyományokkal rendelkezünk, tehát minden adott, hogy egy újabb nagyszerű viadalt rendezzünk

– fogalmazott.

Emlékeztetett, hogy ezt a versenyt úgy kell elképzelni, mint a teniszben a nagy Grand Slam-tornákat. Ami tehát a teniszben Wimbledon vagy a Roland Garros, az lehet a pingpongban Budapest, miután a tavaly életre hívott WTT-sorozatban ez lesz az egyetlen európai verseny. Hozzátette: elkezdik az előkészítő munkát, mert szorít az idő, kevesebb mint két hónap áll rendelkezésükre a rajtig.

A tornán egyesben 64-es, párosban 32-es lesz a főtábla, vegyes párosban pedig 24 duó alkotja majd a főmezőnyt. Az első néhány napban selejtezőket rendeznek, a főtáblás küzdelmektől pedig mindössze három asztalon zajlik majd a játék. Mivel a rendező jogán Magyarország várhatóan több szabadkártyát is kap, biztos lesz hazai asztaliteniszező is a főtáblákon.

Nátrán Roland beszélt arról is, hogy fesztiválhangulatot szeretnének teremteni a GS-torna körül, eddig példátlan élményt akarnak nyújtani a nézőknek és a tv-nézőknek, utóbbiak számát világszerte több száz millióra becsülte.

A sajtótájékoztatón részt vett Steve Dainton, az ITTF ügyvezető igazgatója és Halil al-Mohannadi, az ITTF alelnöke is. Mindketten megköszönték magyar partnerük munkáját és lelkesedését, előbbi pedig arról beszélt, hogy a WTT-sorozat kidolgozását néhány évvel ezelőtt kezdték el azzal a céllal, hogy az asztalitenisz a korábbiaknál jelentősebb helyet foglaljon el a világ sportjában.

Magyarország az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező pingpongnemzet, jobb helyre nem is jöhetne az európai GS-viadal

– fogalmazott az ausztrál sportvezető.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!