Giro d'Italia

2022.05.13. 10:36

Fetter: pozitív nap volt a csütörtöki

A három magyar versenyző mindegyike a mezőnnyel ért célba.

Fetter Erik pozitívnak ítélte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny csütörtöki szakaszát. A hatodik etap során - amint csapata, az EOLO-Kometa közleményében Fetter rámutatott - furcsa módon még szökés sem nagyon akart kialakulni. A laza, egyszerű napba végül az vitt izgalmat, hogy csapattársa, Diego Rosa a hegyi hajrákért megindult, ám senki nem ment vele, a mezőny pedig nem akarta azonnal utolérni, így végül egyszemélyben ő alkotta a nap szökését. 

"A legvégén, szokásosan mintegy harminc-negyven kilométerrel a vége előtt beindult a sprintért a verseny, ami természetesen nem volt túl egyszerű, de megszereztük az első top tízes helyezésünket Vincenzo Albanesével. A végén én is próbáltam segíteni, tempót menni, meglehetősen pozitív nap volt" - értékelt az EOLO-Kometa bringása. 

A három magyar versenyző mindegyike a mezőnnyel ért célba: Valter Attila 32., Fetter Erik 40., míg Peák Barnabás 150. lett. 

Pénteken a Diamante és Potenza közötti 196 kilométeres táv vár a mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal - amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték - május 29-én a veronai időfutammal fejeződik be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!