Atlétika

2022.05.17. 14:17

Scheidler Géza: a vb-n néhányan, ám az Eb-n nagy csapat indulhat

Az idei oregoni világbajnokságon „maroknyi” versenyző, a müncheni Európa-bajnokságon viszont nagy csapat vesz részt a Magyar Atlétikai Szövetség tervei szerint.

A hazai szabadtéri szezon a hétvégén rendezett csapatbajnoksággal vette igazán kezdetét, és amint Scheidler Géza sportszakmai igazgató az MTI-nek kedden elmondta, innentől a versenyeken van a fókusz.

Az idei két nagy világverseny közül számunkra egyértelműen az Eb a fontosabb

– jelentette ki. Hozzátette: kissé furcsa a helyzet, hiszen a eugene-i világbajnokság a rangosabb megmérettetés, ám egyrészt a Covid-járvány miatti csúsztatott vb-ről van szó, másrészt az Eb a jövő évi hazai világbajnokság szempontjából is kiemelten fontos.

A világbajnokságot azoknak hagyjuk nyitva, akiknek valóban reális esélyük van a döntőbe jutni, az 1-8. között végezni, azaz maroknyi versenyzőről beszélünk. Nem titok, ilyen a kalapácsvető Halász Bence, a hétpróbázó Krizsán Xénia, vagy a súlylökő Márton Anita, aki biztató eredményeket ért el az utóbbi hetekben. A gátas Szűcs Valdó indulása is valószínű, mivel ő az Egyesült Államokban edz, és ranglistás helyével ott lehet a vb-n

– fogalmazott a sportszakmai igazgató.

Scheidler Géza kiemelte, az Eb-re ugyanakkor 30-35 fős keret is összeállhat.

Aki kvalifikálja magát, az elindul majd az Eb-n. Nyitunk a fiatalok felé, nem is tehetünk mást. Sok olyan versenyző kaphat szerepet Münchenben, akik az új generációt alkotják. Hogy egy példát mondjak, ilyen az utánpótlás Európa-bajnok akadályfutó Palkovics István, akinek az Eb lehet az első lépcső a nemzetközi szinthez

– mondta.

Jelezte, a július 15-20-án sorra kerülő egyesült államokbeli vb-re június, míg az augusztusi Eb-re július végén állhat össze a végleges csapat.

Mostantól a fókusz a versenyeken van, olyan mezőnyöket kell találni az edzőknek, menedzsereknek, amelyek segítik az atlétát a kvalifikációhoz. Most már általában úgy határozzák meg a nagy világversenyek szintjeit, hogy a mezőny nagyjából ötven százaléka tudja teljesíteni, a többiek a világranglistáról kerülhetnek be. Itt viszont a viadal kategóriája is számít, és nehéz megfelelő versenyt találni

– hangsúlyozta Scheidler Géza.

Borítókép: Szűcs Valdó a férfi 110 méteres gátfutás elődöntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián az Olimpiai Stadionban 2021. augusztus 4-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!