37 éve a szép mosolyok doktora

2021.07.21. 14:09

Rockot játszik és Harley-val jár a szegedi fogorvos

Mustafa Lászlóval nemcsak a fogorvosi szék mellett találkozhatunk Szegeden, hanem a Free Company fellépésein is. Ő a dobosa ugyanis az együttesnek. Sőt, akkor sem kell meglepődni, ha egy Harley-Davidsonnal látjuk suhanni a szép mosolyok mesterét.

Kiss Anna

– A keményebb rockot kedvelem. Az AC/DC dobosa volt az egyik mesterem, akit folyamatosan figyeltem játék közben. Az együttesünkkel főként a Bad Company számait játsszuk, legutóbb szombaton léptünk fel a Dugonics téren

– mondta el lapunknak a szegedi Welcome Dental tulajdonosa.

Mustafa László hatéves kora óta foglalkozik zenével, 8 éven át zeneiskolában tanult.

– Zongoráztam és ütőszakra is jártam. Az ütősökből mindegyiket kipróbáltam, végül a jazzdobnál maradtam. Gimnazista ko­­rom óta zenekarokban játszom, jelenleg a Free Company dobosa vagyok

– tette hozzá.

Az implantológus osztályvezető főorvos szabadidejében azonban nemcsak a bőröket püföli, de előszeretettel szeli a kilométereket is egy 260 kilós motorral.

– 45 éves koromban eljutottam egy próbakörre, majd jogosítványt szereztem motorvezetéshez. Ez 20 évvel ezelőtt volt, és még sokáig szeretném élvezni ezt a rendkívüli érzést. Aki motorra ül, úgy érzi, kiszabadul. Korábban jót nevettem azon a japán emberen, aki azt mondta, hogy amikor gondja van vagy fáradt, ráül a motorjára, és eggyé válik az univerzummal. Ma már pontosan tudom, miről beszélt, ugyanezt érzem – mondta a Harley-Davidsonnal száguldozó fogorvos.

Mustafa László motorozás közben úgy érzi, eggyé válik az univerzummal. Fotó: Karnok Csaba

Mustafa László vallja azt a ja­­­­pán bölcsességet, miszerint ha egy férfinak nincs hobbija, akkor depressziós lesz. Úgy véli, neki a dobolás és a motorozás adja meg a lendületet a mindennapokhoz.

37 éve a szép mosolyok doktora.

– Gyerekként focikapus voltam, és sportbaleset ért, amely­­nek következtében fogsérülésem lett. Emiatt rengeteget jártam fogorvoshoz, így alaposan megismertem a fogászatot, ami meg is tetszett. Már hetedik osztályban tudtam, hogy fogorvos leszek. Ez a hivatásom és a hobbim egyben, a motor és a dob kikapcsolódás

– fejtette ki.

Bár a szegedi egyetemen dip­­lomázott, és Újszegeden él feleségével, orosházi születésű, ahol nagy híre van a Mustafa családnak. Édesapja ugyanis híres cukrászként dolgozott, süteményei díjnyertesek voltak.

– A cukrászda he­­lyén lévő épületen van egy tábla, amin az áll: „Itt állt Mustafa Szulimán cukrászdája, a szakma és az emberség temploma”. Ezt szeretném én is megvalósítani a rendelőmben

– zárta a beszélgetést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában