Retro Rádió reggel

2021.09.06. 11:47

Szegedről ébresztették az országot Bochkorék – Fotók

Bochkor Gábor és Lovász László hétfő reggel Szegedről ébresztette az országot. A Retro Rádió reggeli műsoráért volt, aki 50 kilométert utazott, hogy élőben láthassa, hogyan készül.

T. K.

A Magyar Ede téren felállított kapszulastúdióból szólt hétfő reggel a Bochkor. Fotó: Török János

Fotó: Török János

Születésnapi turnéra indult a Retro Rádió reggeli ébresztőműsorának, Bochkornak a csapata: a héten az ország több nagyvárosában is megfordulnak.

Az első állomás szeptember 6-án Szeged volt, ahol rögtön dupla születésnapot tartottak: a műsor mellett Lovász László is ünnepelt. Reggelire ezért egy nagy tortát kapott és persze sokan köszöntötték fel személyesen is.

A Magyar Ede téren felállított kapszulastúdióból szólt hétfő reggel a Bochkor. Fotó: Török János

A Magyar Ede téren felállított, direkt erre a turnéra készült vadiúj kapszulastúdió körül már 6 órától ott álldogáltak a legkitartóbb rajongók, a 4 órás műsor során pedig folyamatosan jöttek-mentek az érdeklődők, akik között kisgyerekes családokat éppúgy láttunk, mint nyugdíjasokat. Utóbbiak pedig ugyanolyan lelkesen álltak sorba egy-egy autogramért vagy közös fotóért, mint a fiatalok.

A szemfülesek ráadásul ajándékokat is kaptak, melyeket folyamatosan osztottak.

-Csengeléről jöttünk, itt vagyunk a kezdés óta. Reggel 5-kor keltünk, de megérte. Élőben teljesen más ez a műsor, mint hallgatni – lelkendezett Szabóné Roberta, aki férjét és három gyermekét is magával hozta. Párjával még az adásba is bekerültek, így számukra igazán különleges élménnyé vált az esemény.

Hasonlóan nyilatkozott Kati is, aki lottónyereményes történetét mesélhette el a stúdióban Bochiéknak, és a 30 ezer forint értékű sorsjegy mellé, melyet már megkapott, a hét végén akár egy okosórát is nyerhet.

– Nagyon izgultam, de olyan közvetlenek voltak, hogy a beszélgetés alatt el is felejtettem, hogy hol vagyok – mesélt élményeiről a műsor után.

Bochkor Gábor és Lovász László már a műsorban is elmondták, milyen szuper helynek tartják Szegedet: Olaszországhoz hasonlították és arról elmélkedtek, hogy itt az emberek szépek. Ezt később lapunknak is megismételték.

– Itt csupa mosolygós embert látni és végtelen nyitottságot érzünk – beszélt benyomásairól Bochkor Gábor. Hozzátette, Szegedből sajnos most nem sok jutott nekik: előző este érkeztek a városba, de mivel ez volt a turné első állomása, a stábvacsorán is munkáról beszélgettek.

A hétfő reggeli adás után pedig csomagoltak és indultak tovább Pécsre.

– Azért egy kis ünneplés ma még valahol belefér majd a napba. Fizetem Lovász Prosecco-ját – tette hozzá nevetve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában