2025.01.28. 09:20
A pszichiátriáról frissen kiengedett nő fosztogatta a kórház dolgozóit
Egy nemrégiben kiengedett beteg károsította meg a dolgozókat. A kórházi tolvaj nagyobb értékkel távozott a helyszínről.
Kellemetlen eseménynek voltak részesei a Szegedi Újklinika dolgozói január 20-án, hétfőn. Egy besurranó jelenlétéről tájékoztatták egymást a munkatársak, aki elemelt azt, ami a keze ügyébe került. K. Enikő, a Borsnak adott interjúban idézte fel az esetet a kórházi tolvajról.

Elcsent értékek
A rabló a kezelésére várt éppen a Semmelweis utcai kórház egyik osztályán, amikor lopni kezdett. Először egy irodából csent el egy pénztárcát, majd egy kabáttal és annak zsebében lapuló elektromos cigarettával, valamint egy fülhallgatóval távozott a kórház területéről. A pénztárca eltűnésének észlelésekor azonnal riadóztattak a dolgozók, de már késő volt akkor.
K. Enikőt a munkatársai figyelmeztették kora délelőtt a lopásról, és hogy nézze át a dolgait.
– A kolléganőm kérdezte, hogy be van-e zárva a szekrényem, mert a mellettünk lévő irodában lopás történt. Tudtam, hogy bezártam, de rögtön azért ellenőriztem is – mesélte a Borsnak. Akkor úgy tűnt, nem érte károsodás. Később kiderült, hogy az ő, fogasra akasztott kabátjával, távozott a tolvaj, benne az elektromos cigarettájával.
Gyorsan elfogták a kórházi tolvajt
Az ellopott pénztárcában talált bankkártya buktatta le végül a tettest. Kártyahasználatról jelzett a dolgozó banki applikációja, ennek segítségével tudták beazonosítani a nőt.
– A rendőrök kamerafelvételek alapján azonosították, névvel és címmel együtt – árulta el a Enikő, aki a hatóságoktól úgy tudja: a tolvajt épp a lopás előtt nem sokkal engedték ki a pszichiátriáról, ráadásul többször is lopott már a kórház dolgozóitól.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az ügy kapcsán a rendőrök még aznap azonosítottak és gyanúsítottként hallgattak ki egy nőt, akivel szemben lopás vétsége, továbbá csalás bűntette miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.