2025.01.19. 19:45
Lang Györgyi kétszer is gyermeket várt Kulka Jánostól
Kulka János életrajzi könyve számos megrázó részletet tár fel a színész életéből. A kötetben beszámol Lang Györgyivel való kapcsolatáról, betegségéről és a halállal kapcsolatos gondolatairól is. A visszaemlékezések során Kulka János őszintén beszél élete legnehezebb pillanatairól.
A kötetben Kulka János őszintén beszél a Lang Györgyivel való kapcsolatáról is. Kiderült, hogy egykor szerelmesek voltak egymásba, és az énekesnő kétszer is várandós lett tőle, ám mindkét alkalommal a terhesség megszakítása mellett döntött.

Kulka János visszaemlékezése szerint az első terhesség idején még főiskolások voltak, elsőéves hallgatóként pedig komolyan fel sem merült bennük a gyermekvállalás lehetősége. A második esetben már Pécsen dolgoztak a Nemzeti Színháznál, ahol egy évig éltek együtt.
Kulka János őszintén beszél memoárjában
Az Index szerint a színész memoárjából kiderül azonban, hogy nem sokkal később szakítottak, ám mielőtt elköltözött volna, Lang Györgyi „futólag megemlítette”, hogy kisbabát vár.
Különben terhes vagyok. De elvetettem. Na szia!
– idézte fel Kulka János néhai párja szavait, hozzátéve, hogy mindez annyira borzalmas volt, hogy utána Lang Györgyi két évig nem is szólt hozzá, még csak nem is köszönt neki.