Lezárult a süteményháború

2025.01.26. 18:29

Majka reagált a sütemény botrányra

A rapper megenyhült, sőt elnézést is kért a hódmezővásárhelyi cukrászdától. Majka posztjában azt is írta, ha a cukrászda félretesz neki egy szelet sütit, szívesen megkóstolja.

„A cukrászda korrigált, nem használja már az arcmásomat, én pedig levettem az aránytalanul kemény hangú posztot. Utóbbiért elnézést kérek tőlük! Viharos időszakban vagyunk, kevesebb indulatra és több türelemre van szükségünk, sokat tanultam ebből magam is” – posztolta Majka vasárnap közösségi oldalán, így ezzel véget ért a hódmezővásárhelyi süteményháború. 

Majka
Az átalakított sütemény, immár Majka arcképe nélkül. Fotó: Sarokház Cukrászda

Innen indult a süteményháború

Hamar népszerű lett Majka új dala, a január 17-én debütált nóta felkapottságát pedig szerette volna meglovagolni egy hódmezővásárhelyi cukrászda: Bindzsisztán szelettel frissítették kínálatukat, amelyen a rapper arcképe is szerepelt.

Majka élesen reagált

Majka még szombaton egy azóta törölt Facebook-posztban adott hangot nemtetszésének, pert helyezett kilátásba, illetve azt, hogy az abból befolyt összeget jótékonysági célokra fordítja. Ez azonban nem történt meg, mert gyorsan korrigált a Sarokház Cukrászda, átnevezték a pisztáciás süteményt, és természetesen Majka arcmása sincs már rajta azóta. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!