2025.04.07. 19:50
Nem „parasztban” nyomták, mégis lehúzta a zsűri Hegyes Berciék…
Miközben az énekelni nem tudó Aurelio megnyerte az adást, a szentesi táncos és párja kishíján kiesett A Nagy Duett vasárnapi adásából. Pedig Hegyes Berciék most is odatették magukat.
Újabb versenynap volt vasárnap A Nagy Duettben, ahol profi énekesek egy amatőr párral adnak elő dalokat, melyeket aztán a zsűri és a nézők értékelnek. A műsor igazi pálforduláson ment keresztül, hiszen míg az első két hétben a valóban jól éneklő szentesi táncos, Hegyes Berci és szerelme, Mihályfi Luca voltak az adások legjobbjai, most majdnem kiestek, miközben az énekelni egyáltalán nem tudó Aurelio Nótár Mary-vel az oldalán, aki kizökkent a produkcióból, megnyerte a napot. Node kezdjük az elején.

Nem parasztban nyomták
Hegyes Berciék ezúttal a Csepereg az eső című dalt kapták, melyet igazán eredeti köntösbe bújtattak. A mulatós számból egy profi koreográfiával előadott, igényes előadást varázsoltak, melyet ráadásul láthatóan nagyon élveztek is. – Nem parasztban nyomjuk, színpadi show-t csinálunk – ígérte Luca és így is lett. Igazából azonban csak a két műsorvezető értékelte produkciójukat: Tilla szerint széttépték a házat, Liptai Claudia pedig elismerően szólt arról, hogy milyen kemény meló lehetett szuflával bírni a koreográfiát, miközben énekeltek.
Horváth Tomi első zsűritagként ugyanakkor már arról beszélt, hogy olyan volt, mint az a húsleves, amiből hiányzott a só.
– Értékelem, hogy élvezitek, de az igazi mulatás picit hiányzott – fogalmazott. Kasza Tibi úgy foglalta össze érzéseit: olyan volt, mintha egy akváriumba beleborult volna a pálinka és két díszhal megvadult volna. – Édesek, szórakoztatók vagytok, de nem ez volt a legerősebb produkciótok – mondta. Szabó Zsófi szerint Berciéknek eddig előnyére vált, hogy szerelmes párként duetteznek, de most egy kicsit ez már kezd unalmas lenni. – Ennél sokkal többet várok tőletek – tette hozzá.
A közönség mentette meg Hegyes Bercit és párját
A zsűritől végül az este legalacsonyabb pontszámát kapták, amin nem segített a másik három párral előadott közös produkció sem, így a ranglista legalján várták a közönségszavazatokat. Benne is voltak így végül a 3 legkevesebb pontot kapó párosban, akik közül a zsűri egyet megmenthetett. De nem ők voltak azok: egyedül Szabó Zsófi szavazott rájuk, a többiek Radics Gigiéket juttatták tovább. Hegyes Berci és Mihályfi Lua így Stohl Andrással és Geszler Dorottyával álltak a műsor végén az utolsó körös szavazáson. Ezt végül megnyerték, így számukra jövő héten is folytatódhat a verseny.