Nagy Duett

2025.04.21. 19:00

Swingerklubba vinné Kasza Tibi Hegyes Berciéket

Újra adáselső lett A Nagy Duett szerelmespárja. Hegyes Berci és Mihályfi Luca negyedjére bizonyult a mezőny legjobbjának, két maximális pontos produkcióval száguldottak végig a mezőnyön.

Húsvét vasárnap sem volt megállás A Nagy Duettben: a még versenyben lévő párok ezen az estén is színpadra léptek, ráadásul nem is egy, hanem két produkcióval. A show-t Hegyes Berci és Mihályfi Luca nyitotta egy latin produkcióval. Ennél testhezállóbb feladatuk nem is lehetett volna és nem is hagyták ki ezt a ziccert.

Hegyes Berci
Kasza Tibi dicsérte Hegyes Bercit és társát. Fotó: Markovics Gábor

40 pontot ért a brazil hangulatú előadás

A szentesi versenytáncos és szerelme igazi brazil hangulatot varázsolt a TV2 színpadára. – Ez az, amit mindenki vár tőlünk és szeretnénk is nagyon odatenni – mondta előzetesen Berci, aki azért örült ennek a feladatnak, mert nagy szerepet kapott benne a tánc, vagyis saját szakmája. A műsorvezető, Till Attilla meg is jegyezte a produkció végén, hogy ez a Dancing with the Stars című műsorba is beilleszthető lett volna. Ami persze annyira nem nagy dicséret, hiszen a fiatalok néhány hónapja még abban a show-ban szerepeltek együtt.

Szabó Zsófi, aki eddig a legkritikusabb volt Berciékkel, most azt mondta, ez volt az eddigi legméltóbb produkció a pároshoz. – Ennyi melót kell legalább beletenni ebbe a műsorba és akkor meg is nyeritek - dicsérte meg a szerelmes párt. – Virít rólatok, hogy imádjátok egymást, öröm rátok nézni – fogalmazott Kasza Tibi, aki azért nem hazudtolta meg magát és azt is hozzátette, ők az a páros, akikkel szívesen elmenne úgy is egy swingerklubba, hogy ő egyedül van.

Hajós András elsősorban Bercit dicsérte. Mint mondta, a versenytáncos egyre jobban énekel, és teljesen magabiztos volt a szóló részben is. Ezt Horváth Tomi is megerősítette, Hegyes Berci pedig rátromfolt azzal, hogy elárulta: "durván nehéz" levegőt venni egy ilyen koreográfia közben. A zsűri végül maximális 40 ponttal jutalmazta ezt a produkciót.

A rap sem fogott ki Hegyes Bercin

A szerelmespár második produkciója a Hip Hop Boys Hegyekben című száma volt. 

– Sok a rap benne, úgyhogy izgulok, hogy ez menni fog-e mondta előzetesen Berci, de a zsűri szerint kár volt aggódnia. Hajós András egyenesen azt monda, előadásukban jobb volt ez a szám, mint az eredeti, amit egyébként gyűlöl. Kasza Tibi szerint Luca rap-je "csicskító" volt. – Ezen a hangon meg lehet tanítani a pasit, hogy a szennyest tegye be a szennyestartóba – magyarázta meg véleményét. Szabó Zsófi pedig csak ismételni tudta korábbi mondandóját: szerinte a páros ezen a napon volt a legjobb.

Megvan a negyedik adásgyőzelem is

Erre a produkciójukra szintén megkapták a maximális 40 pontot, és mivel a közönségszavazatokból is nekik jutott a legtöbb – legalábbis Liptai Claudia elszólásából erre lehetett következtetni – így ismét adásgyőztesként zárták a napot, a produkció ezen évadában immár negyedjére. Ezzel egyébként abszolút rekordot is beállítottak, és persze ismét megkapták a lehetőséget, hogy az eredményhirdetést már nyugodtan várják, tudva, hogy biztos továbbjutók. Ezúttal egyébként Radics Gigiék búcsúztak, így már csak 4 páros van versenyben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában