A Nagy Duett

2025.04.28. 17:20

Profi produkció szexi parancsnokkal: a romantikus oldalát is megmutatta Hegyes Berci

Vasárnap ismét két produkcióval állt színpadra A Nagy Duett szerelmespárja. Hegyes Berci és Mihályfi Luca ezúttal nem tudta legyőzni Aurelio-t és mesterét, de így is simán bejutottak a legjobb négy közé.

Ugyanolyan energiával érkezünk, mint múlt héten. És szeretnénk még több oldalunkat megmutatni így vezette fel vasárnapi A Nagy Duettes produkciójukat Mihályfi Luca. A szentesi versenytáncos, Hegyes Berci és párja az előző adásban a legjobbnak bizonyult, most is nyilvánvalóan ez volt a céljuk. Elsőként egy R-Go slágerrel érkeztek, melyet egy katonai kiképzésként adtak elő, ahol Luca volt a szexi parancsnok. Produkciójukkal pedig ismét nem okoztak csalódást a zsűrinek.

Hegyes Berci
Hegyes Berci megmutatta a romantikus oldalát. Fotó: Máté Krisztián/TV2

Profi produkció szexi parancsnokkal

Ez rendben volt hangilag. Berci, sokat fejlődtél dicsérte a páros amatőr tagját Szabó Zsófi, majd el is kezdett elmélkedni azon, miben is amatőrök a fiatal szerelmesek, hiszen produkciójuk szerinte teljes egészében profi volt. Hajós András azt emelte ki, hogy nehéz ilyen koreográfia mellett énekelni, mégis tiszta volt minden hang.

Kasza Tibi azzal a megjegyzéssel kezdte az értékelést, hogy Lucával fel lehetne pörgetni a sorozást, Bercit pedig azért dicsérte meg, mert Szikora Robi hangját is elképesztően utánozta. Profizmus, amit csináltok mondta Horváth Tomi is, így nem is volt kérdés: maximális 40 pontot kaptak a zsűritől.

Mivel ezen a héten is két produkciót mutattak be a párok, nem sokkal később ismét színpadon állt Mihályfi Luca és Hegyes Berci, méghozzá Luca egyik szerelmes dalával. 

Romantikus pillanatok Hegyes Berciéktől

Szeretném megélni ezt a pillanatot, hogy a szerelmemmel énekelhetem el az ő dalát mondta Berci és el is érzékenyült. De Luca sem bírta ki, könnyek között adott az előzetes interjút: mint mondta, amikor ez a dal született, még nem tudta, mi a szerelem. Most a színpadon elmondhatom, mit jelent nekem Berci fogalmazott.

A duett Liptai Claudia szerint őszinte pillanat volt, Szabó Zsófi is igazinak, szépnek és romantikusnak nevezte. Egyedül Horváth Tomi mondott negatív kritikát.

Nehéz feladat volt Berci számára Manuel után ezt elénekelni, az érzelmek túlcsordulása pedig elvitte a hangot mondta. Ő volt az egyetlen, aki nem adta meg a maximális 10 pontot a produkcióra, annak ellenére, hogy Kasza Tibi egyből reklamálni kezdett. Mint felhívta  a figyelmet, Aurelio-val vannak egy mezőnyben, márpedig az énekelni kicsit sem tudó médiaceleb produkciója maximális pontot ért a zsűrinél.

A műsor szerelmespárja végül emiatt nem is tudta megelőzni Nótár Mary-t és mentoráltját, ők lettek ezúttal az adásgyőztesek is. Berciéknek sem kellett azonban sokáig aggódniuk: elkerülve a veszélyzónát egyenes ágon jutottak a TOP4-be.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában