2025.04.22. 12:20
Európa főboszorkánya figyelmeztet: perzselő hőség, jégverés és földrengés jön
Idén elmarad a tavasz, már májusban berobban a nyár. A főboszorkány szerint komoly mezőgazdasági károkra kell számítani, hiszen a kánikula mellett pusztító vihar és tartós aszály is sújtja az országot.
Szegedi Erika, Európa főboszorkánya szerint idén kimarad a tavasz – a télből szinte átmenet nélkül csöppenünk a nyárba. Kártyái alapján úgy látja: már májusban beköszönt a kánikula, 25-30 fokos melegekkel. A nyár pedig soha nem látott forróságot hoz – június és augusztus között 35-45 fok is lehet. Ezt súlyos aszály és heves viharok kísérik majd.

Nem fognak segíteni a heves viharok
A legnagyobb szárazság az Alföldet sújtja, míg a termésben országszerte jégesők és jégverések okozhatnak károkat. A májusi esőből kevés várható, ami tovább nehezíti a gazdák dolgát. Erika szerint át kell gondolni, mit érdemes idén termeszteni.
A viharok legerősebben Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyét érintik majd, itt orkán erejű szél is pusztíthat. Az ősz sem hoz enyhülést: szeptember viharos lesz, októberben is marad a 20-25 fok, a tél pedig novemberben hirtelen csap le. A Dunántúlon kisebb földrengésekre is számítani kell – tájékoztatta a Ripost-tot a főboszorkány.