Testvéri szeretet

2025.04.10. 21:04

Kétségbeesve, remegő kézzel hívta a mentőket Nick Árpád

A legendás erőművész kétségbeesetten hívta a mentőket. Nick Árpád megrendülten mesélt a történtekről.

Nick Árpád, a híres erőművész a Facebookon osztotta meg a nyilvánossággal, hogy 86 éves nővére, Emőke kórházba került. Az asszony szívelégtelenséggel küzd, és állapota olyannyira súlyosbodott, hogy már a lakáson belüli mozgás is nehézséget okozott számára. 

Nick Árpád
Nick Árpád, híres erőművész a beteg nővéréért aggódik, mentőt is hívott Fotó: Bors

A nővérem azért került be a kórházba, mert szívbeteg. Van egy szívelégtelensége, amit kezelünk, de az utóbbi időben nagyon-nagyon megromlott az állapota. Már alig tudott menni a lakásban, bottal épphogy elsétálgatott. Pár héttel ezelőtt pedig még porszívózott, mosogatott, tett-vett. Emiatt is én váltam a nővérem bal kezévé, megcsináltam helyette mindent, én etettem. Fölvágtam az ételt neki apró darabokra. Legutóbb a lába is bevizesedett, mivel a veséje és a mája már nem működik úgy, ahogy kéne. Szeretem és féltem a nővérem 

– írta a világ egyik legerősebb embere.

Nick Árpád kétségbeesett hívása

A kritikus helyzetben Nick Árpád kétségbeesetten hívta a mentőket, akik gyorsan és szakszerűen reagáltak. Az erőművész külön kiemelte a mentősök empatikus hozzáállását és professzionalizmusát, hangsúlyozva, hogy az első pillanattól kezdve segítőkészen és emberségesen bántak nővérével. Ezért is érthetetlen számára, hogy miért éri olykor kritika a mentőszolgálatot, hiszen saját tapasztalata alapján csak elismeréssel tud róluk beszélni.​

Emőke jelenleg az István Kórházban van, és állapota stabilizálódott. Nick Árpád naponta látogatja őt, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy támogassa a gyógyulásban. Egyik látogatása alkalmával nővére megható szavakkal fordult hozzá: „Ne hagyjál itt engem”. Ez a mondat mélyen megérintette az erőművészt, aki mindig is szoros kapcsolatot ápolt testvérével, és most különösen fontos számára, hogy mellette legyen ebben a nehéz időszakban.​

Nick Árpád korábban a Big Family erőcsapatnak is beszólt, a csapat Csillag Születik című műsorában szerepelt, az erőművész pedig nem volt biztos abban, hogy az alakulat által használt eszközök valódiak voltak-e. Kisebb szócsata is alakult ki Nick Árpád és a Big Family között, amelyek után az erőművész az akkori Délmagyarország és Délvilág hasábjain kért elnézést a csapattól. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában