Titkairól mesélt a vízkirály cápa

2025.06.09. 12:50

Szalvétára írt szerződéssel vett gyártósort, városunkból indult a milliárdos lenyűgöző története

Szegedi szalámi értékesítésével indult a vízkirály karrierje. Többek között ez is kiderült Balogh Levente előadásából, melyet az IH Rendezvényközpontban tartott.

Országjáró előadássorozatával Szegedre is eljött Balogh Levente. A Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosa motivációs stand-up estre hívta az érdeklődőket, mely során őszintén mesél a sikerhez vezető útjáról és küzdelmeiről, valamint a sorsfordító pillanatokról. Az IH Rendezvényközpontban tartott program rögtön félreértéssel indult: a 18 órára meghirdetett eseményről kiderült, hogy az 19 órakor kezdődik. Ezért az üzletember egyébként a program során elnézést is kért, és mint mondta, kicsit aggódott is, hogy megvárják-e. Azért is köszönetet mondott, hogy az éppen akkor zajló Pick Szeged meccs helyett ilyen sokan őt választották.

Balogh Levente
Balogh Levente a sikeres üzletemberré válás titkairól beszélt Szegeden. Fotó: Karnok Csaba

Több mint másfél millió forintos szolgáltatásért sem adták a személyes találkozó lehetőségét

A jegyvásárlók mindegyike egy dedikált könyvet kapott, melyek közül 5 darabban egy kupon is volt, mely lehetőséget biztosított a program végén egy személyes találkozóra az üzletemberrel. Az est így azzal kezdődött, hogy ezekre a kuponokra lehetett ajánlatot tenni, hátha valaki megválna tőle. A turné eddigi legnagyobb értékű felajánlása érkezett meg Szegeden, a több mint másfél millió forint értékű szolgáltatás sem volt azonban elég ahhoz, hogy valaki átadja a személyes találkozó lehetőségét. 

Balogh Levente elöljáróban elárulta, hogy egy felmérés szerint Szegeden és Nyíregyházán kedvelik őt legjobban, ezért nagyon várta már ezt a találkozót. Az est első részében pályafutásáról beszélt. Kiderült például, hogy amellett, hogy sok szegedi judós barátja van és sok versenyre járt ide, üzletemberi karrierje is Szegedről indult.

– Vettem téliszalámit, megpakoltam vele a Mazdám csomagtartóját és azt árultam a Balatonon. Az így szerzett tőkéből épült fel a disztribútor cégem – mesélte. 

Szalvétára írt szerződéssel vett nulla forintért gyártósort

A sikeres üzletemberről az est során kiderült, hogy nem volt különösebben jó tanuló és a gimnáziumot is otthagyta egy év után és elment szakmát tanulni. 

– A 90-es évek végén már jólmenő saleses voltam, édesapám termékeit árultam. A családi vállalkozásból 2003-ban váltam ki, ekkor vettem át a Szentkirályi üzemet azzal, hogy átvállaltam a 400 millió forintos hitelét – mesélte. És mivel nem akart az akkor az országban lévő nagy márkákkal versenyezni, saját márkát épített. Ebben pedig hatalmas lendületet adott neki, hogy 2004-ben 110 ásványvízből a Szentkirályit választották meg egy nemzetközi versenyen a világ legjobbjának – mesélte. Ezt követően történt meg pályafutása legérdekesebb üzletkötése: a világ legjobb gyártósorát úgy vette meg nulla forintból, hogy egy szalvétára írták le a későbbi fizetési feltételeket.

Balogh Levente ingyen edukálja a fiatalokat

Balogh Levente mostanra 8 ezer millió liter vizet termelt ki, 15 évnyi tárgyalás után pedig éppen a napokban született meg a megállapodás: immár a Pepsi is Szentkirályi ásványvízből készül. 

– Most már elsősorban edukálással szeretnék foglalkozni – ezzel a céllal vállaltam el egyébként annak idején a Cápák között című műsort is. A fiataloknak karitatív módon segítek, sok előadást tartok nekik ingyenesen, illetve van egy tanácsadó cégem is, ahol üzleti alapon is meg lehet keresni. Mivel az üzleti élet minden ranglétráján jártam és minden helyzettel találkoztam, amivel csak lehetett. Magyarországon tanultam, itt lettem kisvállalkozó és multi is. Elég tehát ha azt mondom el, én mit csináltam, hiszen ha itt tartok, valószínűleg nem csináltam rosszul – mosolygott hazánk 83. leggazdagabb embere.

Üzleti tanácsok a cápától

Balogh Levente hangsúlyozta: a vállalkozásalapításhoz tőkére van szükség, hitel már csak a növekedéshez kell. 

– Annak idején én is mindenemet eladtam, albérletben laktunk. De nem csak ezt áldoztam fel a karrierért, hanem az első feleségemet is. Azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy menjen el menedzsernek, ott gyűjtse össze a fizetéséből a kezdő tőkét. Ha pedig vállalkozóként a jövőt akarjuk látni, az amerikai piacot kell nézni, hiszen minden világtrend onnan indul - látta el jótanáccsal közönségét az üzletember.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!