most lábadozik, túl van a kritikus állapoton

2020.12.06. 09:52

Tavasszal már repülhet Szentesi Remény

Egy egész utca összefogott, hogy megmenthessenek egy sérült gólyát. A madár a városban próbált áttelelni, de elvesztette néhány tollát, ezért már nem tudott jól repülni és táplálkozni. Most a madármentőknél lábadozik, a teljes gyógyulása tavaszra várható.

M.A.

Két hete kaptak először jelzést a madármentők arról, hogy nem repül el Afrikába, hanem Szentesen tölti a telet egy fehér gólya.

– A klímaváltozás hatására egyre nagyobb számban maradnak télen is Magyarországon a gólyák. A java részük költözik, de akik maradnak, azok át tudnak telelni. A környékünkön tudtommal még nem fordult elő, hogy itt telelt volna egy gólya – tudtuk meg Nagy Tímea madármentőtől.

Kis Nándor és felesége hozta be a sérült gólyát a szentesi madármentőkhöz.
Fotó: Nagy Tímea

A fokozottan védett madár a város szinte minden részét bejárta, de behozatalát eddig nem tartották indokoltnak, mivel a beszámolók alapján egészséges madárról volt szó.

– Alapvetően jól bírják a telet: amíg nem fagynak be a vízfelületek, addig találnak táplálékot.

A környéken vannak meleg vizes kifolyók, így nem lett volna vele gond, ha nem sérül meg – tájékoztatott az önkéntes.

Sérült gólya Szentesen.
Fotó: Tofán Sándor

A gólyát a napokban egy he­­lyi fotós, Tofán Sándor kapta lencsevégre, így derült ki, hogy a madár bal szárnyán a tollazat egy része hiányos, valamint re­­pülési magassága körülbelül egy méter.

– A repülőtollazatának egy része hiányzik,

így nem tudott rendesen repülni, nem talált táplálékot, legyengült, kritikus állapotban volt. Tegnap a Rákóczi Ferenc utcán a forgalmas útszakaszon sétált, így indokolt volt a mentése. Az ottani járókelőknek köszönhető, hogy sikerült megfogni, 20-30-an vonultak a gólya segítségére – mesélte Nagy Tímea.

A madár, aki a „Szentesi Remény” nevet kapta az állatmentőktől, most lábadozik, túl van a kritikus állapoton, már táplálkozik is. A telet a madármentőknél töl­­ti, tavasszal pedig csatlakozhat hazatérő társaihoz.

Ezek is érdekelhetik