2021.02.19. 19:10
Kivirágzott a tarka sáfrány
Bár a tavasz hírnöke címmel a hóvirág büszkélkedhet, több más pusztai növény is kinyílhat enyhébb teleken. A napokban egy ilyen, védett virág első példányára bukkant Puskás József természetvédelmi őr.

Fotó: Puskás József
Kiskundorozsma határában már virágzik a tarka sáfrány. A védett növényt, amelynek eszmei értéke 10 ezer forint, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa kapta lencsevégre.
A leggyakoribb krókuszféle
– A tarka sáfrány a hazánkban előforduló sáfrányok közül a leggyakoribb, de ez nem jelenti azt, hogy lépten-nyomon belebotolhatunk, inkább azt mondanám, hogy a többi faj sokkal ritkább. A megyében több helyen előfordul, főként lösz- és homokpusztagyepeken, homoki tölgyesekben és a helyükre telepített akácosokban. Szegedhez legközelebb a dorozsmai határban, a Zsombói és a Sziksósi út közti gyepeken él, helyenként több százas vagy ezres nagyságrendben – mondta lapunknak Puskás József természetvédelmi őr.
Hangsúlyozta, ha hosszabb távon is várhatóak a hasonlóan enyhe, rövid hideg szakaszokkal tarkított téli hónapok, akkor mindenképp számolnunk kell a korai virágzásokkal.

Fotó: Puskás József
Januárban is kinyílhat
A tarka sáfrány első virágunk egyike, január végétől március közepéig virít, virágzásának idejét az időjárás nagyban befolyásolja. Enyhe teleken korábban, míg tartós, hosszan tartó fagyos időben később kezd virágozni. A hidegbetörés visszavetette a virágzását, ami most, az enyhülés érkeztével újabb lendületet vesz. Akkor jellemző igazán nagyszámú tarka sáfrány együttes virágzása, ha hirtelen megjön a tavasz. Ellenben, ha kisebb időszakokra „elosztva” melegszik az idő, akkor elhúzódó, kevésbé látványos virágzást láthatunk.
A tavasz hírnökei
– A következő virágunk a sorban a fokozottan védett egyhajúvirág, ami Ásotthalom térségében több helyen is előfordul. Amennyiben szerencsénk lesz, idén is találhatunk olyan helyszínt, ahol márciusban a tarka sáfránnyal együtt virágzik. Ugyanekkor várhatjuk a tyúktaréjok és az első tavaszi héricsek megjelenését. A pusztai tyúktaréjnak két új állománya is előkerült tavaly Sándorfalva környékén, ezek közül a nagyobb állomány mintegy kétezer tövet számlál, amivel országos szinten is a legjelentősebb populációk közé tartozik – fogalmazott Puskás József.
Szegedi hírek
- Csendben foglalja a helyet, de a részletek sokkal többet sejtetnek – galériával
- Ebben a szegedi boltban mesterséges intelligencia figyeli majd a vevőket és a szokatlan viselkedést
- Ezek a képzések vonzzák a BYD vezetőit, az SZTE már el is indított néhányat
- Több tonnás baki, nincs könnyű dolguk a szökőkútba hajtott teherautóval a Környezetgazdálkodás szakembereinek