A hagymások, a nefelejcsek már ősszel kikerültek a szegedi közterületekre

2021.03.05. 13:00

Virágba borul a megyeszékhely

Idén mintha kicsit hamarabb ébredtek volna a kora tavaszi növények: a hóvirágszezonnak vége, virágzik az ibolya. A szegedi köztereken még az árvácska dominál, de hamarosan háromféle színű nefelejcs, tulipán, nárcisz és gyöngyike is nyílik majd. Áprilisban veszik ki az árvácskákat, már növekednek a helyükre kerülő egynyáriak palántái. Újdonságok is várhatók.

Farkas Judit

Áprilisban veszik ki az árvácskákat, már növekednek a helyükre kerülő egynyáriak palántái. Újdonságok is várhatók.

Fotó: Karnok Csaba/archív fotó

Idén minden kicsit korábban kezdett előbújni, már egy hete nyílik az ibolya, néhol, napsütötte helyeken az első jácintok, nárciszok is. A szegedi köztereken egyelőre az árvácska dominál, de Makrai Lászlótól, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. igazgatójától megtudtuk: 37 ezer darab egynyári palánta nevelkedik megrendelésükre, várva a májusi kiültetésre. Addig sem maradnak üresek az ágyások. Egyes növények ugyanis, ahogy az októberi cikkünkben olvasható, már ősszel a helyükre kerültek.

Hagymások és nefelejcsek

A nefelejcseket például már az őszi virágosításnál elültették. Akkor megírtuk: 7600 darabot. Nemcsak a hagyományos kék színűek virágoznak majd, hanem fehér és rózsaszín színváltozataik is. Kikerült októberben 24 250 virághagyma is, ami mind tavasszal nyílik: zömében tulipánok, néhol hagymás nőszirom, gyöngyike és nárcisz is került a köztéri kertekbe. Az őszi-téli virágágyásokba ültetett árvácskákat – csak a belvárosban 37 200 tövet, ahogy októberi cikkünkben megírtuk – áprilisban szedik majd fel. Az egynyári növényeket májusban ültetik ki a szegedi virágágyásokba, de mint megtudtuk, az elaggott árvácskákat és nefelejcseket azért kell kiemelni már áprilisban, mert idő kell ehhez és utána a terület előkészítéséhez is.

Zsálya és kúpvirág

Ősszel összesen 55 ezer nö­vényt telepítettek a szegedi köztereken.

A virághagymákat is felszedik majd az egynyáriak ültetése előtt.

– A hagymákat száraz, hűvös helyen tároljuk a válogatás után, a kisebb sarjhagymákat hajtatjuk, hogy erősödjenek – mesélte el Makrai László, hogyan töltik a „nyári szünetet” a virághagymák. Ősszel mennek majd vissza az ágyásokba.

Az egynyári virágokból a legnagyobb mennyiségben kúpvirágot és egynyári zsályafajtákat ültetnek, előbbiből 5760, utóbbiból 5580 tő díszíti majd a köztereket. A környezetgazdálkodás igazgatója arról is beszélt, milyen újdonságokat láthatunk majd a virágágyakban:

papagájvirágot, egyiptomi csillagcsokrot, ezüstös kakassarkantyút, mexikói napvirágot és cseppecskevirágot.

Az egynyárit lopják

A kandeláberekre és a Belvárosi hídra 1200 muskátlit telepítenek. Muskátlik kerülnek majd két virágoszlopra is – tavaly az árvízi emlékműnél egy teljes polcnyi növényt elloptak, illetve tönkretettek. Az évelőkre is rákérdeztünk: tűntek-e el a kertekből, vajon mennyit kell pótolni ezekből? Megtudtuk, hogy évelőt nem nagyon lopnak, mert nem könnyű kihúzni, inkább egynyárit visznek el, frissen az ültetéskor. Árvácskák is jártak így ősszel. Az Aradi vértanúk teréről rögtön a telepítés után eltűnt a növények egy része – pedig ezt lehet a legolcsóbban kapni a kertészetekben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában