Könyvbe foglalták a történeteket

2021.05.22. 15:10

Már mindenki elolvashatja a koraszülések történeteit

Pénteken online könyvpremierrel zárult a Születés Hete programsorozat a Korábban Érkeztem Alapítványnál.

K. A. R.
Már mindenki elolvashatja a koraszülések történeteit

Mindenkit arra inspirálnak, hogy merjenek a koraszülés élményéről beszélni. Fotó: Frank Yvette

Egy kötetben foglalták össze a gyulai, a kecskeméti és a szegedi Koramentorházak munkatársai az édesanyák és édesapák koraszülött gyermekekkel kapcsolatos történeteit, valamint a házak mentorai is beszámoltak a koraszüléssel kapcsolatos élményekről.

A történet szerzője maga döntött úgy, hogy mesélésbe kezd, de mindannyiukra kivétel nélkül igaz az, hogy megjárták az embert próbálóan nehéz, fenyegető veszteséggel, kétellyel szegélyezett útjukat. Azt az utat, amelyet hazánkban évente a szülők 8-10 százaléka jár be. A történetekben megjelennek a veszteségről vagy épp a leírhatatlan félelemről, traumáról szóló beszámolók. Szintén közös pont az írásokban az, hogy a szülők, mentorok szerint már semmi sem lesz ugyanolyan a koraszülés után, mert más emberré váltak közben, mást találnak értékesnek, mint azelőtt.

Mindenkit arra inspirálnak, hogy merjenek a koraszülés élményéről beszélni. Fotó: Frank Yvette

A bemutatón elhangzott, hogy a történetgyűjtemény cél­­ja az, hogy támaszt adjon a koraszülésben érintetteknek, tehát nem a családbővítés, gyermektervezés előtt állóknak ajánlják a készítők. Emellett szólnak azokhoz is, akik koraszülöttként látták meg a napvilágot, és már felnőttek, de szeretnének többet megtudni arról, mit is jelenthetett ez az élethelyzet a szüleiknek. Továbbá ahogyan a hetén megszervezett programsorozatnak, úgy a könyvnek is célja, hogy a szülésélmény elmesélésére biztasson mindenkit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!