Szeged

2021.05.04. 07:53

Segítik a kisdiákokat az egyetemi programban

Rekordszámú hallgató jelentkezett a Szegedi Tudományegyetemről a Tanítsunk Magyarországért! országos program két féléves kurzusának első részére.

Munkatársunktól

Összesen hatszáz fiatal döntött úgy, hogy kistelepüléseken élő, hetedik osztályos diákoknak segít a pályaválasztásban, a tanulásban és fejlődésben. A program 2018-as indulása óta nem volt példa ennyi jelentkezőre. A hallgatók összesen harminc, részben tömbösített órában végezhetik el a mentorprogramot, amelyért havi 30 ezer forint ösztöndíjban részesülnek. Az első tanórák április közepén indultak.

– A segítő szándék ott van a fiatalokban, de gyakran nem tudják, miként is segíthetnének jól, hogyan juthatnak el azokhoz, akiknek segíteni tudnának. Azt gondolom, hogy a program megoldási lehetőséget kínál ezekre a felvetésekre, ezért is lett olyan népszerű a hallgatók körében. Emellett az ösztöndíj lehetősége is fontos számukra, ahogyan a költségtérítés is, amelyet a mentoráltakra költhetnek, például kirándulások, belépőjegyek formájában – mondta Badó Attila, a programot koordináló SZTE Junior Akadémia elnöke.

A kurzus első részében nyújtott teljesítmény alapján válogatják majd ki az oktatók az egyetemistákat, akik alkalmasak lehetnek a mentorfeladatok ellátására.

Címkék#Szeged#szte
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában