Kevesebb szúnyogra számítanak

2021.05.26. 19:25

Visszaköltöztetnék a védett fecskéket

Egy helyi vállalkozás kezdeményezésére helyeznek ki térítésmentesen műfecskefészkeket a jelentkezők házainál a természetvédők. Az akciótól azt remélik, sikerül fellendíteni a csongrádi fecskepopulációt, ezáltal pedig kevesebb lesz a szúnyog a városban.

Majzik Attila

Fecskefészek helyét keresi Deák József, a Környezet- és Természetvédõk Csongrád Városi Egyesületének elnöke.

Fotó: Majzik Attila

– A Tiszai Favágók kerestek meg bennünket azzal az ötlettel, hogy tíz-tizenöt műfecskefészket ajánlanak fel a jelentkezőknek, valamint fel is szerelik majd az emelőkosaras járművük segítségével. A közösségi oldalamon tettem közzé a felvívást, amire többtucatnyian jelentkeztek, még Kiskunfélegyházáról, Gádorosról és Pécsről is. Miután megtudták, hogy a jelen akció csak a csongrádiaknak szól, többen sajnálkoztak, hogy az ő településükön nincs ilyen lehetőség

– számolt be a kezdeményezésről a Délmagyarországnak Deák József, a Környezet- és Természetvédők Csongrád Városi Egyesületének elnöke.

A műfészkeket pár héten belül felszerelik, méghozzá fecskepelenkával ellátva, azaz a madárürülék nem a falra vagy a járdára fog potyogni.

Baricsné Kapus Éva otthonába is kerül egy, a helyi gimnázium tanárnője már alig várja a fészek leendő lakóit.

– Gyerekkoromban mást sem láttunk, mint ahogy százával ültek a dróton a fecskék. Én nagyon szeretem őket, amellett pedig hasznosak is, mert összeszedik a szúnyogokat

– fűzte hozzá Baricsné. A tanárnő egyébként utánanézett, fecskefészek házilag is készíthető, a kezdeményezésére pedig a Batsányi János Gimnázium és a Bársony István Mezőgazdasági Technikum diákjai is be fognak szállni a fészekkészítésbe.

Fecskefészek helyét keresi Deák József, a Környezet- és Természetvédõk Csongrád Városi Egyesületének elnöke.
Fotó: Majzik Attila

– Sajnos lecsökkent a fecskepopuláció, részben a klímaváltozás, részben pedig a fészkelőhelyek számának csökkenése miatt. Azt reméljük, hogy a fészkek telepítésével a fecskék is szaporodnak majd. Nagyon hasznos madarak, szükségünk van rájuk a kártékony rovarok szaporodása ellen. A város vizekkel van körülvéve, az árhullámok levonulása után pedig rengeteg szúnyog jelentkezik

– ez ellen a legolcsóbb és a leghatékonyabb biológiai védekezés a fecske – érvelt lapunknak a madarak mellett Deák József, a természetvédők városi elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában