Vándortáborban fedeztük fel a Zemplént

2021.07.10. 10:20

A túlélésre koncentrált az újságíró élete első többnapos hegyi túráján

Az első szálláshelyünkön, Rostallón nem volt térerő, a másodikon igen, de akkor meg az áram és a meleg víz nyújtotta luxus hiányzott, harmadik és utolsó szállásunkon, Komlóskán minden volt, de ott meg tizenkét tizenévessel aludtam egy szobában. Ezek mind olyan apróságok, amelyek eltörpülnek az élmények mellett, amit egy hét alatt szereztem a Zemplénben életem első vándortáborában az ásotthalmi Bedő erdészeti iskola diákjaival és kísérőtanáraival.

Arany T. János

Bevallom, fogalmam sem volt, mire vállalkoztam, amikor csat­­lakoztam az Alföldi Agrár­szakképzési Centrum Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapatához, hogy egyhetes vándortáborban vegyek részt a Zemplénben. Naponta átlagosan tizenöt kilométert gyalogoltunk változó terepviszonyok és 200-300 méteres szintkülönbség mellett, ami körülbelül annyi, mintha Bordányba sétálna ki az ember Szegedről hegynek föl és le.

Útközben Nagyhután, a Kőkapu vadászkastély közelében. Bánhidy Zoltán túravezető vezetésével éppen egyik helyről tart a másikra kis csapatunk.

Bagoly, róka és a farkas

Az első szálláshelyre, Rostallóra a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum és a Pálházi Vízimalom érintésével jutottunk el a hangulatos kis­vasúttal. Katonai sátrak, tábori ágyak és egy konténer vizes­blokk fogadta a vidám vándorokat, de ez rajtam kívül senkinek sem okozott meglepetést, annál inkább a térerő hiánya, amit viszont én nem bántam. A két különc, Sali és Lucsi – Kuncz Salamon és Nistor Lucian – bátran a hegyoldalba verte fel sátrát, de ahogy telt az idő, előbb a tűz közelébe, majd a tábor közepébe költöztek. Ahogy sötétedett, egyre emelkedett a hangulat, előbújtak az éjszakai állatok, a bagoly és a róka, de volt, aki farkast is látni vélt.

A sátron kopogó eső

Gyorsan hűlt a levegő, hamar rájöttem, hogy nem hoztam elég ruhát, és ha ez még nem lett volna elég csapás, az egyik kísérőtanár annyira horkolt, hogy másnap ki is lakoltattuk a sátorból. Onnantól egy másik sátorban versenyt horkolhatott az egyik diákkal. Szerencsére éjszaka a sátorvásznon kopogó eső elnyomta a szörnyű horkolás zaját.

Profi szervezés

Bánhidy Zoltán, a Bedő pedagógusa, a túra egyik szerve­zője, több mint húsz éve szenvedélyes túrázó elmesélte, hogy az első vándortáborra alig tudták összegyűjteni a gyerekeket. Nemcsak a Be­­dőben, or­­szágosan is lasszóval fogták össze az érdeklődőket. Idén már a helyek meghirdetésekor ott kellett ülnie a gép mellett, és azonnal lefoglalni a helyeket, mert pillanatok alatt beteltek. A szervezés profi, az Országos Erdészeti Egyesület a turnusok kezdetekor felállítja a sátrakat, biztosítják a vizet, gondoskodnak az ellátásról, este meleg vacsorát, reggel reggelit és úti csomagot hoznak az azért felelős, kedves és segítőkész alvállalkozók.

A bedős vándortábor első állomásán, Rostallón hasznosan töltötték idejüket a fiatalok: kövekből gátat építettek, felduzzasztották a kis hegyi patakot, hogy fürödni tudjanak benne.
Fotók: Arany T. János

Küzdelem a levegőért

Az első napon 17,37 kilométert tettünk meg 6 óra 10 perc alatt 500 méter szintkülönbség mellett, és felmásztunk a 709 méter magas Nagy-Péter-mennykő­re. Engem, aki életemben soha nem túráztam, már ez úgy kikészített, hogy innentől kezdve nem voltam hajlandó feljegyezni a számokat, csak a túlélésre koncentráltam. A fiatalok nagy része hegyi kecskékhez ha­­sonlóan szökellt előre, én levegőért küzdöttem leghátul. De legalább egy hangos szó, egy panasz, annyi nem hagyta el a számat öt nap alatt, és ezt mindenki tanúsíthatja.

Áram és meleg víz nélkül

A második helyen, Gerendás réten fogadtak a legspártaibb körülmények: nemcsak az áram, hanem a meleg víz nyújtotta kényelmet is nélkülözni voltunk kénytelenek. Nincs is annál szebb, mint amikor a hűvös, párás, esős időben hideg vízben zuhanyzik le az ember. Amikor a tábori körülményeket említettem Zoltánnak – nem, nem panaszkodtam, csak említettem –, azt mondta egy igazi táborban mindent nekünk kellene vinni a hátizsákban, a sátortól kezdve az ételig, amihez képest ez tényleg luxus.

Harvester és forwarder

Itt következett egy érdekes szakmai program, hiszen a diá­­kok a nyári szakmai gyakorlatukat töltötték a hegyekben. Megtekintettünk egy harvestert és egy forwardert. Az utóbbi kevésbé izgalmas, összeszedi a kivágott fát, és halomba rakja. Harvestert eddig csak a tévében láttam, ez az a monstrum, ami kivágja a fát, legallyazza, majd megfelelő méretűre vágja kevesebb idő alatt, mint ezt a mondatot leírtam.

Egyszerűbb lett volna megkerülni, de így sokkal érdekesebb. Egy útra kidőlt kisebb fát aprít szakértő mozdulatokkal Szabó Mátyás Manó saját készítésű késével Tóth Bence.

Jövőre találkozunk

A Bedőben idén harmadik al­­kalommal szervezte meg a vándortábort Bánhidy Zoltán Králik Emese Virág és Huszta Gábor segítségével. A tizenegyedikes Szabados Zoltán mindhármon részt vett. Azt mondta, mivel ez egy hét mínusz a gyakorlatban, soha nem volt kérdés, hogy jön. – Jobb ez, mint az erdőgondozás kéziszerszámmal, ami a kapa – foglalta össze röviden. Utolsó állomásunkon, Komlóskán az erdei iskolában szállásoltak el bennünket, tizenketten aludtunk egy szobában. Lakótársaim előbb tiszteletbeli bedős kollégistának fogadtak, majd megállapodtunk abban, jövőre találkozunk.

A távirányítós kutya

Gerendás réten Kosztra Csaba utánkereső és kutyája, a négyéves Füles tartott szakmai bemutatót. Az utánkeresés a sebzett nagyvad szenvedéstől való megváltása. Csaba esetében a hozzáértés és a lelkesedés találkozott az élvezetes előadói stílussal. Úgy sztorizott, beszélt a szakmájáról, hogy az is megértette, aki akkor hallott róla először. Füles mögött, akit az egyik öreg vadász a rajta lévő GPS-jeladó miatt nevezett távirányítós kutyának, 200 eredményes keresés van. A kölykökért 1000 euró feletti összeget is elkérnek, de nem mindegyik válik be, rengeteg munkát kell beletenni. Csaba azt mondta, az utánkeresés lényege, hogy amíg a kutya megy, menni kell. – Az ember a vérebezésnél tudja, mikor, hol indul, de azt, hogy hol végez és mikor, azt nem – mondta.

A szervezők

Két kísérőtanárunk, Králik Emese Virág és Huszta Gábor a közelmúltban végezte el a vándortábor szervezőinek túravezető képzését Bernecebarátiban. Virág tanárnő, aki a Bedő lovászképzésének egyik oktatója, azt mondta, nem számított ennyire nehéz és komoly vizsgára. Az elmélet után terepen 120 percük volt, hogy a hat kilométeres távon 12 pontot leírás alapján megtaláljanak. Neki mind sikerült.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában