Hiányzott a rendezvény a helybelieknek

2021.07.25. 15:44

Szent Anna napi forgatagot tartottak Apátfalván – Fotók

Szent Anna napját fogadalmi ünnepként tartják Apátfalván az 1831. évi kolerajárvány megszűnésének emlékére.

Szabó Imre

Kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat Apátfalván.

– Nagyon örülünk, hogy végre újra meg lehet rendezni a falunapokat

– mondta a helybeli Moroviczné Joli szombaton délután, az ugrálóvárak szomszédságában.

– Végre tudnak a gyerekek játszani, van egy kis élet a faluban. Hiányzott

– tette hozzá. Azt is elmondta, elégedettek a programmal.

Szent Anna napját fogadalmi ünnepként tartják Apátfalván az 1831. évi kolerajárvány megszűnésének emlékére. Szent Anna ráadásul a várandósok védőszentje, s így a jövőbe vetett hit jelképe is egyben. Persze, a három napos programba belefért minden, ami egy rendes falunapi programsorozathoz szükséges a nemzetiségi találkozótól a kirakodóvásárig és a sztárok fellépéséig – utóbbiak közül a legnevesebb a 3+2 zenekar volt idén.

Vasárnap lovasversenyeket rendeztek. Utóbbiról Szekeres Ferenc polgármester elmondta, ennek nagy hagyománya van a faluban, ilyenkor a helybelieken kívül is nagyon sok lovas, fogatos érkezik, hogy a kupák valamelyikét elnyerje. A látványos verseny most is nagy sikert aratott. Idén egyébként épp a 25. Szent Anna napokat rendezték meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában