Helyi életstílus

2021.09.25. 16:00

Most kell elkezdeni a fejtörőket

Sosem volt kérdés, hogy a szellemi frissesség fenntartásának egyik kulcsa az, ha agyunkat folyamatos munkára ösztönözzük. Az azonban egészen friss tudományos eredmény, miszerint mindezzel akár 5 évvel is késleltethetjük az Alzheimer-kór megjelenését.

Forrás: Unsplash

Az Alzheimer-kórt, az időskor be­tegségét az 1864-ben született bajor orvos és pszichiáter, Alois Alzheimer írta le először, éppen ezért róla nevezték el. Mint ismert, a kór a központi idegrendszert támadja meg, és az agyban olyan fehérjelerakódások keletkeznek, amelyek a feltételezések szerint felfalják az agysejteket. Ennek következményeként először a személyiség, majd a test is elpusztul. 1994 óta ezen a napon, szeptember 21-én tartják az Alzheimer-világnapot a Nemzetközi Alzheimer Társaság kezdeményezésére.

A nap alkalmából minden év­­ben a kór megelőzési lehetőségeire hívják fel a figyelmet. A felejtek.hu szerint sosem késő elkezdeni kártyázni vagy puzz­le-ket kirakni. Ráadásul ezek olcsó és könnyen elérhető tevékenységeknek is számítanak. Ennek kimutatására korábban vizsgálatokat is végeztek csaknem 2000, 80 éves átlag életkorú személy körében, 7 éven keresztül követték nyomon az életüket

A résztvevőket minden év­­ben különféle szellemi frissességgel kapcsolatos teszttel mérték fel. A vizsgálat kezdetén a szellemi aktivitás mértékére is rákérdeztek, mégpedig önkitöltős kérdőívek segítségével, ahol ötpontos skálákon kellett olyan kérdésekre választ adni, mint például: „Az elmúlt évben milyen gyakran olvasott könyvet?” Hasonlóképpen rákérdeztek az olyan, gondolkodást igénybe vevő játékokra is, mint a társasjáték, kártyázás, puzzle. Nemcsak az aktuális szellemi aktivitást mérték fel, hanem a résztvevők gyermekkortól mutatott aktivitását is feltérképezték.

Ezt követően mindenkihez hozzárendeltek egy pontszámot, ami a szellemi fittség mértékét tükrözte: magas ak­tivitásúnak azok számítottak, akik heti több alkalommal vé­­gezték a fenti tevékenységeket, míg az alacsony aktivitás kategóriájába azokat sorolták, akik évente pusztán néhány alkalommal.

Az utánkövetés során aztán kiderült, hogy a magas szellemi aktivitás kategóriájába tartozók közül, akiknél idővel megállapították a demenciát, az átlagéletkor 94 év volt.

Ezzel szemben a legalacsonyabb szellemi aktivitást mutatók csoportjában ez 5 évvel korábban, átlagosan 89 éves korban történt meg.

Nemcsak az aktuális szellemi aktivitást mérték fel, hanem a résztvevők gyermekkortól mutatott aktivitását is feltérképezték.A tanulmány szerzői szerint sikerült bebizonyítaniuk, hogy a szellemileg stimulálóbb tevékenységeket végzők esetében kitolódhat a demencia megjelenésének időpontja. Ráadásul az adatok arra mutatnak, hogy a szellemi hanyatlás kezdetének időpontját sem a korábbi szellemi aktivitás mértéke, sem az iskolázottság foka nem je­­lezte előre megbízhatóan, ehelyett sokkal fontosabbnak mutatkozott az időskorban mu­tatott aktivitás mértéke.

Mindez arra mutat rá, hogy nemcsak hogy nem késő elkezdeni az olvasást, kártyázást és kirakós játékokat, hanem egyenesen elengedhetetlen, hogy időskorban sok ilyen tevékenységben legyen részünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában